Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség / Fotó, videó: 112Press 2019. szeptember 25.

Felfüggesztett börtönt kaphat az elütött, súlyosan sérült gyalogost magára hagyó nő

Az asszony gyalogátkelőhelyen ütötte el a gyalogost, aki árokba zuhant és súlyosan megsérült. A sofőr megállt ugyan egy rövid időre, de ki sem szállt az autójából, hanem elhajtott. A rendőrök a szombathelyi Paragvári úton találták meg az autót. A sofőr ellen vádat emeltek.

A Szombathelyi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki elsodort egy zebrán átkelő gyalogost, akit segítségnyújtás nélkül otthagyott a helyszínen, 2018 novemberében Szombathelyen.

A vádirat szerint a vádlott személygépkocsival közlekedett a belváros irányába, amikor nem vette észre a zebrán balról jobbra átkelő, a 7,2 méter széles úttesten már 6 métert megtévő idős sértettet, akit elsodort.

g2

A vádlott észlelte a balesetet, meg is állt, de nem szállt ki a gépkocsijából, hanem csak kinézett az útpadkára esett sértettre, majd elhagyta a helyszínt. (A 112Press információi szerint a nő az árokba esett.)

A sértett a balesetben maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett.


A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.