Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség / Szombathelyi Törvényszék / 112Press 2021. július 08.

Videó: 25 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját tartóztatták le Szombathelyen - tagadja bűnösségét a férfi

Az ügyészség szerint megalapozottan gyanúsítható emberöléssel az a 46 éves férfi, aki a gyanú szerint 1996-ban megfojtott egy idős asszonyt, pár tízezer forintnyi készpénzért és ékszerért. A férfi ügyvédje közölte: védence határozottan tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.

1996. decemberében a Vas megyei Gersekaráton megöltek egy 84 éves asszonyt. Az elkövető az idős sértettet saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. Holttestét a ház udvarán található mellékhelyiségbe rejtette el, majd az áldozat pénzével és aranyékszereivel távozott a helyszínről. (Megjegyzés: sajtóhírekkel szemben az asszonyt nem a latrinában találták meg, fejjel lefelé, hanem az udvari árnyékszék padlóján fekve, úgy, hogy a lábai magasabban voltak a fejénél, amiatt, ahogy a tettes behúzta a kis építménybe. A természetellenes testhelyzet is jelezte, hogy idegenkezűség következtében vesztette életét az asszony.)

 

A sértett idős kora ellenére a közösség meghatározó és aktív tagja volt, ezért halála és különösen annak körülményei megrázták a kistelepülésen élőket. A széleskörű nyomozás ellenére az elkövető kilétét nem sikerült azonosítani.   (Megjegyzés: az asszony aktivitása szürkezónás tevékenységekre is kiterjedt. Pl. zugkimérés, ékszerekkel üzletelés stb.) 

Az üggyel 2021-ben kezdtek foglalkozni az KR NNI gyilkossági nyomozói, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival összefogva a nyomozás továbbfolytatása mellett döntöttek.

A férfi rosszul lett a meghallgatáson

Az újraindult nyomozás során a KR NNI által végrehajtott adatgyűjtések és tanúkihallgatások mellett, a tudomány mai állásának megfelelő eszközökkel végzett szakértői vizsgálatok vezettek eredményre. Sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a nyomozó iroda és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2021. július 6-án reggel fogtak el Vasváron. (Megjegyzés: az esetről elsőként a Vas Népe számolt be.)

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a munkahelyén fogták el a férfit

Az elkövetéskor még csak 20-as éveiben járó, most 46 éves N. Zsoltot a hatóságok nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, őrizetbevételét követően előterjesztést tettek letartóztatására a nyomozás felügyeletét ellátó Vas Megyei Főügyészség felé. 

A férfi rosszul lett a meghallgatásán, tagadja az emberölés elkövetését

A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja. A KR NNI a jövőben is folytatja azoknak az ügyeknek a felderítését, amelyeknél a modern technika eredményt hozhat.

Rosszul lett a meghallgatáson

A férfi letartóztatásáról Szombathelyen döntöttek. A meghallgatásán rosszul lett, emiatt szünetet kellett elrendelni. Dr. Kiskos Péter ügyvéd szerint a letartóztatott férfi következetesen tagadja, hogy köze lenne az idős asszony 25 évvel ezelőtti meggyilkolásához. Állítja, hogy nem követte el a bűncselekményt.

A Szombathelyi Törvényszéken elrendelték N. Zsolt letartóztatását

Információnk szerint a férfi családja is biztos az ártatlanságában. Ezzel szemben az ügyészség megalapozott gyanúról beszél. Úgy tudjuk, hogy a korábban megfeneklett ügyek DNS mintáit vették elő és ezzel értek el sikert. a nyomozók. Emiatt több korábbi bűncselekmény elkövetőjének fájhat most a feje.

A Szombathelyi Törvényszék közleménye

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy 25 évvel ezelőtti, nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.

Elrendelték az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását

A megalapozott gyanú szerint 1996. december 17-én 15 óra és 1996. december 18-án 17 óra között a gyanúsított Gersekaráton felkereste a 84 éves sértettet, hogy készpénzének és aranyékszereinek megszerzése érdekében megölje őt, mert tudta, hogy a sértett aranyékszerek eladásával foglalkozik, ezért otthonában készpénzt és aranyékszereket tart. A gyanúsított a pénz és az ékszerek megszerzése érdekében bántalmazta, majd megölte a sértettet és a holttestét az udvari mellékhelyiségbe rejtette. A gyanúsított 50.000 forintot és 30.000 forint értékű aranyékszereket tulajdonított el a sértettől. 

A végzés ellen a gyanúsított és a védője fellebbezett elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés – bűnügyi felügyelet – elrendelése érdekében.

Kerékpárral közlekedett a faluban

A 112Press információi alapján a gyilkosság idején egyedülálló férfi kerékpárral közlekedett a faluban. Az eset kapcsán körözött piros autó nem a férfié volt, mivel akkor még gépjárművel sem rendelkezett. Később vásárolt egy Wartburgot. Ismerősei békés természetű férfinak írták le a gyanúsítottat és nem tudják elképzelni róla, hogy meggyilkolta volna a már betegeskedő idős asszonyt.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.