Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 10.

Az anyagyilkos ölt öt éve a garázssoron, Szombathelyen

Az anyját január elején megölő fiú szúrta halálra öt éve a garázssori lerakat tulajdonosát. Magával is hasonlóan brutális módon akart végezni, de már túl van az életveszélyen.

Rendőrök talán még soha nem örültek annyira DNS-eredménynek Vas megyében, mint néhány napja, amikor a gyorsított eljárásban elvégzett vizsgálat alátámasztotta feltételezésüket: az anyagyilkosság elfogott tettese ölte meg 2006-ban a Jászai Mari utcai garázssor tulajdonosát.

A 112 Press mindkét gyilkosságról elsőként közölt helyszíni beszámolót és folyamatosan közzétettük a körözési felhívásokat is. A garázssori gyilkosság néven elhíresült eset kapcsán 30-35 év körüli elkövetőt keresett a rendőrség, a tettes azonban 20 éves volt akkor. Mint az a mai sajtótájékoztatón kiderült, a lerakatos férfi testén 57 késszúrást találtak, ami indokolatlanul sok. Megsérült a tettes Z. Ádám is, aki jól ismerte áldozatát, mivel rendszeresen járt hozzá vásárolni.

2006. szeptember 26-án a 20 éves, állandó pénzzavarral küzdő férfi egy kólát kért a lerakat vezetőjétől. Amikor a magas és testes férfi elfordult, akkor Z. Ádám lesújtott a késsel és hosszú ideig kaszabolta áldozatát. Közben ő is megsérült és értékelhető vérnyomot hagyott a helyszínen.

A bűncselekmény fényes nappal, 12.37 és 12.53 között történt. A rendőrök éjjel lekapcsoltatták a közvilágítást a helyszínen és luminol segítségével sikerült pontosan rekonstruálniuk a vérfürdő után véres cipővel menekülő tettes útvonalát. Ebből kiderült, hogy a férfi tett egy indokolatlannak tűnő kitérőt, majd a Jászai Mari út 40. közelében, egy villanyoszlopnál elveszett a nyom. A rendőrök feltételezték, hogy a tettes innen biciklivel, vagy autóval távozott.

Az is valószínűnek tűnt, hogy szembejövő ember miatt keresett egérutat a tettes. Ez később bebizonyosodott. Még lehetséges szemtanút is találtak a rendőrök, azonban pechükre egy alkoholista nő személyében. Ő semmilyen körülmények között nem akart együttműködni a rendőrökkel. A rendőrség és a család által felajánlott fél-félmillió forint sem vezetett eredményre. A nyomozók azonban nem hagyták lezárni az ügyet. Több ezer oldal nyomozati anyag, rengeteg kihallgatás és nem publikus nyomozati módszerek segítségével próbáltak közelebb jutni a gyilkoshoz. Az eredményhez a kitartás és a tapasztalat mellett azonban szerencse is kellett. Ez pedig egy másik tragédia kapcsán érkezett a rendőrökhöz.

A Fiatal Házasok Otthonában történt brutális gyilkosságról részletesen beszámoltunk. Nem beszélhettünk azonban az elkövetés módjáról és eszközéről. Most viszont már megírhatjuk: Z. Ádám brutálisan összeszurkálta édesanyját és kalapáccsal betörte a fejét. Ezt követően bejelentette anyja munkahelyén és a nagymamájának, hogy az anyja nagyon beteg, ne keressék, mert még a telefonáláshoz is gyenge, majd egy korábban egyeztetett külföldi útra ment, Brnoba. Erről ismerősei is tudtak, így nem volt gyanús a férfi eltűnése.

A meggyilkolt nő utoljára január 11-én járt a munkahelyén és ekkor vásárolt felvágottat találtak a hűtőben. Feltételezhető, hogy a fia aznap 20-22 óra között végzett vele. Prácser Gábor kiemelt főnyomozónak a Fiatal Házasok Otthonában feltárt tetthelyen azonnal bevillant az öt évvel korábbi gyilkosság. Az indokolatlanul sok késszúrás, a két tett brutalitása hasonló volt. Az akkor még feltételezett tettes lábmérete és testfelépítése is egyezett. Az alsónadrágját vitték el DNS mintavételre, de hamarosan nagy mennyiségű minta állt a rendőrök rendelkezésére. A tettes vére.

A rendőrség a sajtó segítségét kérte, kiadták a körözött férfi nevét, arcképét és az öt évvel korábbi passzivitás helyett a rendőrök jól használható bejelentéseket kaptak. Akadt olyan, aki Budapesten az utcán ismerte fel Z. Ádámot, de a férfi érthetően megdöbbent baráti köre is jelentkezett és szintén hasznos információkat adtak róla.

Az egyik ismerőse Skype-on keresztül felvette vele a kapcsolatot, majd a rendőrökkel is. Z. Ádám ekkor már kijelentette, hogy öngyilkos lesz. Sőt, a beszélgetés közben már az ereit is felvágta. Az ismerős a rendőrök tanácsait követve húzta az időt és közben a rendőrök gőzerővel keresték, hol csatlakozik a netre Z. Ádám.

A vasi zsaruk a fővárosiak segítségét kérték, mert nyilvánvaló volt, hogy nincs egy órájuk sem elérni a fővárost. A bevetésiek a cím kiderülte után rátörték az ajtót Z. Ádámra, aki éppen hevesen szurkálta magát. Az erei felvágásán kívül 10 késszúrást ejtett magán. Súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A férfi búcsúleveleket írt, többek között ismerőseinek és a rendőrségnek is. Ebben Z. Ádám beismerte anyja megölését és mindenkitől bocsánatot kért. A rendőrök most vizsgálják, van-e az országban hasonló módon elkövetett bűncselekmény, felderítetlen elkövetővel? (Vas megyében 1997. óta nincs olyan emberölési ügy, ahol a tettes ismeretlen.)

Mint kiderült, Z. Ádám a garázssori gyilkosság elkövetésekor a Jászai Mari u. 40. szám alatt lakott. Ott, ahol a rendőrök elvesztették a vérnyomot. Elképzelhető, hogy a tettes ott már levette a cipőjét és így sietett haza. Ha az ittas szemtanú akkor elmondja, kit látott, akkor a 20 éves férfitől is kértek volna DNS mintát a rendőrök és már régen rács mögött lehetne. Dr. Halmosi Zsolt főkapitány a sajtón keresztül is köszönetet mondott azoknak, akik hívásukkal segítették a rendőrök munkáját.

A garázssori gyilkossággal együtt tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat a most 25 éves, büntetlen előéletű, zárkózott férfi.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.