Szerző: Fővárosi Törvényszék 2021. január 26.

Szexet ígért, de helyette lopott és pisztollyal fenyegetőzött a két nő

A két férfi annyira szerette volna a szexet, hogy egyikőjük még több pénzt utalt az őket meglopó nőknek, hogy maradjanak még. A közben riadóztatott stricik segítségével a két nő kimászott a lakásból. Lövés is dördült, négy ember került letartóztatásba.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 21-ig – elrendelte annak a két nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket társtettesként felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a két női terhelt 2021. január 18-án szexuális szolgáltatás nyújtása céljából megjelent abban a lakásban, amelyben a két sértett tartózkodott. Érkezésüket követően a sértettektől fejenként 60-60 ezer forint készpénzt vettek át. Ezt követően a megrendelt és kifizetett szolgáltatást nem teljesítették, amikor a sértettek nem figyeltek, eltulajdonították nagy értékű mobiltelefonjaikat, majd távozni készültek a lakásból. Ennek megakadályozása, valamint a szexuális szolgáltatás nyújtása érdekében az egyik sértett netbankon keresztül átutalt az egyik gyanúsítottnak további 65 ezer forintot. Az átutalást követően a nők továbbra is távozni kívántak a lakásból, a sértettek azonban ekkorra észlelték, hogy a telefonjaik eltűntek. 

Miután a sértettek a zárt helyiségből nem akarták kiengedni a két nőt, azok kiabálni és egy pisztollyal fenyegetni kezdték őket, és időközben telefonon értesítették két férfi ismerősüket, akik hamarosan meg is jelentek a lakásnál. A bejárati ajtót rugdosni kezdték, és közben azt kiabálták, hogy ha nem engedik be őket, akkor a sértettek „meg fognak dögleni”. 
Miután az egyik nőnek sikerült a társasház folyosójára nyíló ablakon kimásznia az egyik férfi gyanúsított egy kb. 40 cm pengehosszúságú tőrrel a sértettek egyike irányába szúró mozdulatot tett, aki ettől hátrébb lépett, így a lakásban maradt másik nő is ki tudott mászni az ablakon. A másik férfi gyanúsított ekkor átvette a nő kezéből a pisztolyt és azzal az ablakon keresztül a sértettek egyikének feje irányába lövést adott le. Ezt követően a gyanúsítottak távoztak a helyszínről. Az eltulajdonított értékek egy részét a hatóság lefoglalta

. Szex helyett kirabolták a nők a férfiakat - a kép illusztráció

A gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta mind a négy gyanúsított letartóztatását.  

A rendelkezésre álló adatok alapján a terheltek egzisztenciális körülményei rendezetlenek, rövidtávra bérelhető szálláshelyeken tartózkodnak, bejelentett jövedelemmel nem rendelkeznek. 

Valamennyi terhelt büntetett előéletű és több büntetőeljárás is van velük szemben folyamatban – többek között – lopás, garázdaság, kábítószer birtoklásának vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt.  

Mindezek alapján a bíróság álláspontja szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása nélkül elérhetetlenné válnának, valamint nagy valószínűséggel további bűncselekményeket követnének el. 

A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik jelentettek be fellebbezést. 

A kép illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.