Barion Pixel
Szerző: 112Press 2022. február 14.

Holttestet találtak Csepregen, egy állattartó telepen - nem árulja el a rendőrség, hogy mikor

Egy csepregi holttestről szóló szóbeszédet szerettünk volna megerősíttetni, vagy cáfolni, azonban a rendőrség rejtélyes módon nem árulja el sem az áldozat életkorát, sem azt, hogy melyik napon találták meg a holttestet.

A csepregi gyermekhalállal foglalkozó cikkünk után kereste meg szerkesztőségünket egy olvasónk és arról érdeklődött, miért titkolja el a sajtó, hogy egy férfi holttestet is találtak a napokban Csepregen?

A mi részünkről nincs szó eltitkolásról, egyszerűen nem tudtunk a halálesetről, de a hallottak alapján feltettünk több kérdést a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak.

A kérdéseink egy kivétellel megválaszolatlanok maradtak, csupán arra érkezett válasz, hogy milyen eljárás indult az ügyben.
 

-Az eset körülményeit a Kőszegi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja - állt összesen a válaszban, azaz ezzel virágnyelven megerősítették, hogy valóban találtak holttestet egy állattartó telepen. Ez utóbbi hely szerepelt a megkeresésben és nem cáfolták meg, ezért írtuk le.

Azt azonban nem tudhatjuk meg - feltehetőleg súlyos államtitkot képez - hogy melyik nap hajnalán találták meg a férfi holttestét és mennyi idős az elhunyt.
 
Ahogyan arra sem érkezett konkrét válasz, hogy felmerült-e az idegenkezűség gyanúja egy olyan esetben, ahol az elhunyt egyértelműen nem természetes halált halt meg?
 
Biztosak vagyunk abban, hogy olvasóink egy jelentős része nem tudja, hogy az egymondatos válaszban benne van az is, hogy nem merült fel az idegenkezűség gyanúja A közigazgatási hatósági eljárás utal erre.
 
Ha természetes halált halt volna az illető, akkor jó eséllyel eljárás sem indult volna, ebben az esetben pedig arra utal ez a mondat, hogy a (máshonnan szerzett információnk szerint) férfi önkezével vetett véget az életének.
 
Mi nem tartanánk szerencsésnek, ha azonnal leírnánk mindent, amit tényként előadva tálalnak szóbeszédben, vagy internetes fórumokon, ezért próbálunk hivatalos választ kapni, de mint ahogyan ez az eset is jelzi (sok másikkal egyetemben), ez nem egyszerű. Sok esetben cáfoltunk is szóban terjedő rémhíreket, ami szintén nem csak a rendőrségnek az érdeke, de annak a közösségnek is, ahol terjednek az esetenként félelmet keltő állítások. (Pl. emberölésről, súlyos bántalmazásról, emberrablásról, szervkereskedelemről, tűvel megfertőzött emberekről, sötét furgonról stb.)
 
Látjuk, tapasztaljuk, hogy Magyarországon továbbra is súlyos tabu az öngyilkosság, amiről hallgatni kell és akkor olyan, mint ha nem is létezne, meg sem történnének ilyen esetek. Az elmúlt évtizedekben bevált ez a taktika? Nem voltak öngyilkosságok Magyarországon? A kérdés költői.
 
Az elmúlt években is sok öngyilkosság történt Magyarországon. 2020-ban 1706, míg 2019-ben 1550 befejezett öngyilkosság történt. Alkohol, szerelmi bánat, tönkrement vállalkozás, anyagilag ellehetetlenült családok, tartozások, súlyos betegség elől menekülés és még számtalan oka van annak, hogy valaki rászánja magát erre a tettre. Több esetben ezeket az embereket meg lehetne menteni, ha a környezetük komolyan venné a jeleket, vagy a konkrét bejelentéseket és nem fertőző betegként tekintenének azokra, akik lelki, testi problémájukból a halálba "menekülnek". Hazánkban a legtöbben akasztással végeznek magukkal, ezt követi a méreg, majd a magas helyről leugrás.
 
De mi történt Csepregen?
 
Meg nem erősített információnk szerint a közelmúltban a hajnali órákban találtak rá egy férfi felakasztott holttestére egy állattartó telepen. Az illető egy rakodógép villájára akasztotta fel magát. A haláleset tényét a rendőrség közvetve megerősítette és a közlemény szövege alapján nem merült fel az idegenkezűség gyanúja.

A címlapkép illusztráció, nem az eset helyszínén készült.

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.