Barion Pixel
Szerző: 112Press 2021. július 14.

Frissítve: Emberölés Náraiban - felesége végezhetett a mozgássérült férfival

Tart a helyszíni szemle a Vas megyei Nárai Petőfi Sándor utcájában, ahol információnk szerint egy férfi holttestre bukkantak.

Frissítés 2021.07.15.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság friss közleménye: "A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az áldozat felesége gyanúsítható azzal, hogy 2021. július 14-én, otthonukban bántalmazta a férjét, aki a sérüléseibe belehalt. A rendőrök 74 éves nőt előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást."

Frissítés 15:45

Egyre szövevényesebbnek tűnik a házaspár "előélete". Náraiban minden megkérdezett hozzátesz valamennyit az előzményekhez, aminek a végén az emberölés áll. Kiderült, hogy az elhunyt, L. sem bánt kesztyűs kézzel az előző feleségével és közös gyermekeikkel és ez is hozzájárult ahhoz, hogy rossz volt a kapcsolata a gyermekeivel. "Talán ezt hívják karmának, olyan asszonyt kapott, mint amilyen ő volt az előző házasságában" - elmélkedett egy férfi.

Helyszíni szemle a nárai emberölés helyszínén

M. több macskát tartott a házban. A boltban rendszerint tejet, joghurtot, macskaeledelt és  bort vásárolt az egészségügyi kellékek mellett. Ezek voltak a fix élelmiszerek. Azt többen is megjegyezték, hogy feltűnően sok macskaszalámit vásárolt. Ez állatok etetésére szolgáló, olcsó húskészítmény, jellemzően nem minőségi alapanyagok felhasználásával. (A szalámi szó megtévesztő lehet.) "Csak remélni merem, hogy azt a macskaszalámit mind a macskák kapták. Az tény, hogy L. néha kiszökött a házból és enni kért a szomszédoktól. Olyankor úgy evett, mint aki napok óta nem látott ételt. Egyszer M. észrevette és jött, hogy hazavigye. Mondtam neki, hogy a kerítésen belülre be ne merje tenni a lábát. Nem egészen ezekkel a szavakkal mondtam, de ez volt az értelme. Akkor is részeg volt, csak a megemelt hangból értett."

Helyszíni szemle Náraiban

"M. nagyon intelligens asszony volt, mielőtt elkezdett inni. Az orvos, akinek dolgozott ismeretlen okból feladta a praxisát és elköltözött, Később kiderült, hogy hajléktalan lett az ország másik felén. M. szerette volna befogadni, de ez is vitákat szült." - tette hozzá egy falubeli. -"L. megszállottan dolgozott, munka közben érte az agyvérzés is. A szomszéd ment át segíteni. Sokáig volt kórházban. Bár M. azt hangoztatta, hogy L. könyörgött neki, hogy ne kerüljön intézetbe a lebénulása után, de ezt csak M.-től hallottam. Egy intézet, vagy otthon havonta nem kevés pénz. M. képes lett volna ellátni L.-t, de inkább mindketten leépültek az elmúlt években. Minden szinten. Olyan eset is volt, hogy M. járókerettel ütötte L-t az utcán."

Arról nincs információnk, hogy mi lesz a házban élő macskák sorsa.

Frissítés 15:20

-Mindkettőt sajnálom, nem voltak rossz emberek. Csak az a k***a alkohol - fakadt ki egy asszony. - L. bácsi munkáját elismerték, nagy multicég is vásárolta az áruit. Anyagi gondjaik nem voltak, ahogy tudom. M. néni korábban orvos mellett dolgozott asszisztensként. Sajnos mostanában "elgurult a gyógyszere". A maga módján szerette a férjét, ünnepekre hazahozta a kórházból és nem állt rá, hogy otthonba kerüljön.

Emberölés Náraiban - felesége végezhetett a mozgássérült férfival

Egy férfitől megtudtuk, hogy korábban kihívta a rendőrséget, amikor úgy hallotta, hogy nagyon elfajult a veszekedés, de akkor az asszonyt el sem vitték, ezután pedig úgy gondolta, hogy nem tesz többet bejelentést, mert ő érezte kellemetlenül magát.

Frissítés 13:45

Több embert is megkérdeztünk Náraiban a házaspárról és szinte mindenki azonnal a veszekedéseiket említette.

-Mindenki tudta itt, hogy mi zajlik. L. bácsi agyvérzést kapott, lebénult, a beszéde is nehezen érthető volt. M. néni rendszeresen szidta, verte. Pár éve kisbaltával kergette, ütötte az utcán. Rendőrök is többször jártak náluk. Olyankor M. néni nagyon részeg volt. Elvitték, de ki is engedték. Borítékolható volt a tragédia.- mondta el egy közeli utcában lakó házaspár, akik rendszeresen voltak fültanúi a veszekedéseknek. Legutóbb másfél napja hétfőn este.

Emberölés Náraiban - felesége végezhetett a mozgássérült férfival

-L. bácsinak egy fia és egy lánya volt, illetve egy nevelt gyermeke. M. néni elüldözte őket. A ruhájuk koszos volt, előfordult, hogy L. bácsi megszökött otthonról és az utcán kért ennivalót, annyira éhes volt. Ő is az alkohol rabja volt korábban, de az agyvérzése óta keveset tudunk róla.

-Éjszakánként sokszor harsogott az utca M. néni trágár, vulgáris, obszcén kiabálásától. Felnőttként is belepirultam abba, amit a beteg férjének üvöltött. Az asszonynak szerintem komoly mentális problémái vannak.

Emberölés Náraiban - felesége végezhetett a mozgássérült férfival
 
Korábban írtuk:
 
A 112 Press információi alapján az idős asszony rendszeresen bántalmazta az agyvérzés után lebénult férjét.
 
Emberölés Náraiban - felesége végezhetett a mozgássérült férfival
 
Több utcabeli elmondta, hogy rendszeresek voltak a veszekedések, többnyire az idős asszony kiabált ittasan a férjével.
 
Emberölés Náraiban - felesége végezhetett a mozgássérült férfival
 
Úgy tudjuk, hogy az asszony szólt valakinek, hogy meghalt a férje. Az illető bement a lakásba és a szobában vérbe fagyva találta a drótkötőként dolgozó férfit.
 
Emberölés Náraiban - felesége végezhetett a mozgássérült férfival
 
Tart a helyszíni szemle. Hamarosan újabb részleteket közlünk az esetről.

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.