Elfogták a 27 éves nő megölésével gyanúsított férfit - Vasi cég telephelyét is átkutatták a rendőrök
Csütörtökön éjszaka meggyilkoltak egy 27 éves nőt Budapesten. A rendőröket a szomszédok értesítették a lakásból kiszűrődő zajok miatt. A rendőrség Türk Róbert Dánielt körözte az emberöléssel kapcsolatban, akit Vas vármegyében is kerestek, de a III. kerületben fogtak el.
Frissítés 2023.07.18. 15:10 Budapest XIII. kerületében, egy Véső utcai lakásban 2023. július 13-án éjjel holtan találtak egy fiatal nőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást, a feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki. A hajtóvadászat eredményeként a 35 éves T. Róbertet a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2023. július 18-án 12 óra 50 perckor a III. kerületben fogták el, a férfi elszámoltatása jelenleg is tart - adta hírül a BRFK.
Korábban írtuk: A BRFK 01000/2883/2023.BÜ. számon bocsátott ki körözést a 36 éves Türk Róbert Dániel ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2023.07.13-án késő este egy veszekedést követően meggyilkolta a 27 éves barátnőjét. A férfi tartózkodási helye azóta ismeretlen.
A saját maga által közzétett adatlap alapján a férfi a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél dolgozott. Az Instagram oldalán sokan kívánnak neki keserves véget és többen javasolják neki, hogy ne várja meg, amíg a rendőrök megtalálják, hanem "mutasson bátorságot magával szemben is". A férfi közösségi oldalán hétfőn hajnalban valaki valamit megváltoztatott: (Olvasónk jelezte, hogy a "h" itt nem órt, hanem hetet jelöl. Köszönjük!)
Július 13-án a társasház lakói veszekedés és dulakodás hangját hallották, majd néma csend lett a lakásban és a nőt hiába hívták, nem vette fel a telefont. A lakók értesítették a rendőrséget, a rendőrök pedig betörték az ajtót. A lakásban megtalálták a nő holttestét.
Másnap reggel már kiadták az elfogatóparancsot a meggyilkolt nő azóta is ismeretlen helyen tartózkodó párja ellen.
Még aznap este rendőrök vették körbe egy Vas megyében működő cég telephelyét. A BRFK Bűnügyi Szervek Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának civilruhás munkatársai a kapu leakasztásával, rongálás nélkül jutottak be a területre, ahol csak a cég ügyeletese tartózkodott. A férfit igazoltatták, kikérdezték és közben átvizsgálták a telephelyet is, de úgy tudjuk, hogy semmit sem találtak és az ügyeletessel sem volt semmilyen kapcsolódási pontja az emberölés miatt körözött férfinak.
Elképzelhető, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi hamis elektronikus nyomokat hagyott, a rendőrség megtévesztésére.
Kérjük olvasóinkat, hogy ha a képen látható férfit látják, vagy a tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkeznek, akkor hívják a 112-es segélyhívó számot!
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.