Szerző: 112Press
2022. január 19.
A Mura IC elé hajtott BMW Rátóton - meghalt az álló autót kikerülő idős sofőr
A 8-as főútról kanyarodott Rátót irányába egy 70 év feletti sofőr szerdán nem sokkal dél előtt. A helyismerettel feltehetőleg nem rendelkező férfi kikerült egy fénysorompó piros jelzésénél álló postásautót és kerékpárt.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szerdán a rátóti Ady Endre utcában.
A 8-as főút felől érkező BMW vezetője kikerült egy fénysorompó piros jelzése miatt álló postásautót és a mögötte álló kerékpárt, majd ráhajtott sínekre. Ekkor érkezett a menetiránya szerinti bal oldalról a nemzetközi forgalmat lebonyolító Mura IC. A Szentgotthárd felé tartó szerelvény mozdonya ütközött az áthaladó BMW-vel, amit a sínek melletti szántóföldre lökött.
Ezen a szakaszon 100 km/óra feletti sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A személyautót vezető 70 év feletti férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életének megmentésére nem volt reális esély. A vonaton információnk szerint senki sem sérült meg.
A kerékpáros férfi a 112Press kérdésére elmondta, hogy már hosszabb ideje álltak a piros jelzésnél és az autó olyan 40-50 km/órás sebességgel kerülhette ki őket. A férfi úgy tudja, hogy a sofőr más, az ország távolabbi megyéjéből érkezett, ezért valószínűleg nem volt helyismerete. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy szemből sütő nap valamennyire elvakította a sofőrt, aki talán nem is tudta, hogy vasúti átkelő miatt áll az úton a postásautó.
Ennél az átkelőnél sorompó nincs és a fénysorompó is csak az úttest jobb oldalán található mindkét irányból. A 8-as főútról lekanyarodva jelzőtábla figyelmeztet a vasúti átkelőre, illetve sok autós navigáció is jelzi a járművezetőknek, hogy vasúti átjáróhoz közelítenek.
A helyszíni szemle ideje alatt teljes útlezárás volt az Ady Endre utcában, a forgalmat rendőrök és önkéntes tűzoltók irányították. A műszaki mentésben és a vonat utasainak vonatról leszállásában, valamint a vonatpótló autóbuszhoz kísérésében körmendi tűzoltók segédkeztek.
Az autómentő a szántóföldön tudta megközelíteni a roncsot, azonban a felrakodás után már csak egy traktor segítségével tudott elindulni a fagyból felolvadó, sáros tarlón.
A Mura IC elé hajtott BMW Rátóton - meghalt az álló autót kikerülő idős sofőr
címkék:
8-as
főút
rátót
bmw
halálos
baleset
vasút
átkelő
piros
jelzés
idős
sofőr
helyismeret
álló
postásautó
kikerülés
kerékpáros
jelzőtábla
teljes
útlezárás
Kapcsolódó hírek
Nem vette észre a sofőr, hogy a sínre lóg az autó hátulja - a telefonját nézte, amikor a vonat letarolta a Mercedest
tovább
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.