Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. november 04.

Kislány sírjeléhez került a megemlékező mécsesünk - égtek a gyertyák a balesetben elhunytak emlékhelyénél is

Olvasónk kérdezett rá arra, hogy a korábbi hagyományt folytatva az idén is gyújtottunk-e mécsest valahol a megyében? Képpel válaszolunk.

Érdekes, milyen dolgok maradnak meg olvasóinkban egy-egy korábbi beszámoló, vagy évekkel korábbi élő bejelentkezés kapcsán. Most is egy olyan kérdést tett fel hölgy olvasónk, amiről évekkel ezelőtt beszéltünk.

"Nagyon tetszett a szombathelyi temetőről készült felvétel. Régebben mondtátok, hogy minden évben gyújtotok gyertyát Halottak Napján az út szélén, valamelyik halálos baleset helyszínén. Idén is folytattátok a hagyományt? Ha igen, meg szabad kérdezni, hogy hol?"

Az idén sem szakadt meg a "hagyomány" és természetesen eláruljuk azt is, hol gyújtottunk mécsest a közlekedési balesetben életüket vesztett áldozatokért.  Ugyan nem halottak napján, hanem pár nappal korábban, október 31.-én, de akkor jártunk a sírjel közelében.

A kis Rozina sírjele Sorkifalud közelében

Azt már korábban is jeleztük, hogy a Sorkifalud közelében történt baleset számunkra az elmúlt évek legmegrázóbb esete volt, most nem elevenítjük fel, hogy miért, de a visszajelzések alapján helyszni tudósításunk után nagyon sokan ölelték magukhoz gyermeküket.

Az idén a kis Rozina sírjelénél gyújtottuk meg a mécsesünket és tettük ki a kis koszorúnkat. Nem csak a kislányért, hanem mindenkiért, aki közlekedési balesetben vesztette életét.

Az este történtek mindenkiben mély nyomot hagytak, aki a helyszínen tartózkodott

Égtek a mécsesek az emlékhelyen

Három évvel ezelőtt a 112Press mutatott be egy feledésbe merült emlékhelyet, a közlekedési balesetek áldozatainak felállított kopjafát a szombathelyi Gayer parkban. 

Közlekedési balesetben elhunytak emlékére felállított kopjafa Szombathelyen, 2020-ban

Az elmúlt két évben csak a mi mécseseink égtek ott halottak napján, az idén azonban már égő mécsest találtunk a kopjafa tövében.

A közlekedési balesetben elhunytak emlékére égtek a mécsesek

Kérjük olvasóinkat, hogy közlekedés közben tegyenek meg mindent azért, hogy biztonságosan megérkezzenek az úti céljukhoz. A hozzászólóknak pedig egy korábbi cikkünket ajánljuk, minden további magyarázat nélkül...

 

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.