Szerző: KR NNI 2021. július 15.

Kilenc kiszolgáltatott nőt futtatott Berlinben a magyar családi "vállalkozás" - több tízmilliót kerestek a lányokon

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat id. B. Zsolt, ifj. B. Zsolt, B. Attila és B. János sátoraljaújhelyi lakosokkal szemben emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek. Az elkövetők Berlinben az áldozatok prostitúciós tevékenységét szoros felügyelet alatt tartották, meghatározva számukra a munkavégzés időtartamát és pontos helyszínét, illetve a tőlük elvárt napi bevétel minimum összegét. Keresetüket részben vagy egészben elvették, és azt saját megélhetésükre fordították.

(A videóban a lányok futtatói is meglehetősen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek:)

Az évek során több 10 millió forintot szereztek így a kiszolgáltatott helyzetben tartott áldozatoktól.

Magyar nőket Berlinben prostitúcióra kényszerítők elfogása

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján az Emberkereskedelem Elleni Osztály felkérésére 2021. július 13-án a reggeli órákban a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság Bevetést Támogató Osztálya, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Rendőr-főkapitányság MEKTO Bükk Közterületi Támogató Alosztálya – a Sátoraljaújhely Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség Kelet Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály munkatársaival együttműködésben - tartózkodási helyükön intézkedés alá vonta mind a négy gyanúsítottat.

Magyar nőket Berlinben prostitúcióra kényszerítők elfogása

Az öt helyszínen tartott kutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítási eszközök (mobiltelefonok, SIM kártyák, feljegyzések) mellett készpénzt, illetve egy személygépkocsit is lefoglaltak. A gyanúsítotti kihallgatásokat követően a rendőrség egy fő esetében kezdeményezte személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

Lefoglaltak egy gépkocsit is

A gyanúsítottak terhére rótt minősített emberkereskedelem bűntett büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Magyar nőket Berlinben prostitúcióra kényszerítők elfogása


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.