Szerző: 112Press
2020. november 17.
Kórházba utalták az idős asszonyt, kiugrott az ötödik emeleti lakása ablakán Szombathelyen
Életét vesztette egy idős asszony a szombathelyi Mikes Kelemen utcában, miután ötödik emeleti lakásából a mélybe vetette magát. Nem sokkal korábban ért haza a háziorvosától.
A házban lakók elmondása alapján a nyolcvan év feletti asszony a tömbház első lakói között volt, több mint negyven éve lakott az ötödik emeleti lakásban.
Igazi "városi csaj" volt - jellemezte egy férfi, aki hozzátette, hogy nagyon intelligens, tájékozott asszonynak ismerte meg az elhunytat, akivel jó volt beszélgetni. Az elmúlt években azonban egyre elkeseredettebbé vált az asszony. Bántotta, hogy a józan ész és a tudás egyre kevésbé számít, gátlástalansággal viszont könnyebben lehet boldogulni.
Még a koronavírus-járvány előtt kórházba került, ahonnan szintén negatív tapasztalatokkal tért haza. Többeknek is arról panaszkodott, hogy úgy érezte, semmibe vették, illetve olyan problémákról is beszámolt, amit egy kis emberséggel, odafigyeléssel, gondolkodással könnyen lehetett volna orvosolni.
Kedden felkereste a háziorvosát, aki információnk szerint kórházba utalta az asszonyt, egy olyan beavatkozásra, ami javított volna az egészségi állapotán.
"Nem akarok bemenni a kórházba, főleg most nem" - mondta egy ismerősének.
A háziorvostól visszaérkezve még beszélt néhány házbelivel, majd bement a lakásába. Nem sokkal később kinyitotta az ablakot és kilépett a semmibe.
Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Kapcsolódó hírek
Megölte két gyermekét és magával is végzett a korábban Szombathelyen kalapáccsal ámokfutó férfi
tovább
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.