Frissítve: 2013. augusztus 08.

Kiugrott a kórház erkélyén és meghalt a korábban újraélesztett beteg

Kiugrott a negyedik emeletről és az életmentő beavatkozások ellenére napokkal később meghalt egy 56 éves férfi a szombathelyi Markusovszky kórházban. A férfit korábban sikeresen újraélesztették, szívműtét után lábadozott.

Az 56 éves K.Z. ritmuszavar miatt került be a szombathelyi Markusovszky kórházba, a csütörtöki baleset előtt hat nappal. A férfinek korábban szívinfarktusa volt, a mostani ritmuszavarnál pedig újraélesztésre is sor került. A mentők sikeresen újraélesztették a férfit, aki ezután szívkatéterezésen esett át, majd az intenzív osztályra került. Három nap múlva vitték át a kardiológiára – tudtuk meg dr. Nagy Lajostól, a kardiológiai osztály főorvosától.

Információink szerint a férfi saját felelősségére távozott a kórházból, egyik családtagja azonban rábeszélte, hogy maradjon bent még pár napig saját érdekében, megfigyelésre. A férfi erre ráállt. Azt nem tudni, csütörtök hajnalban miért ment ki a kórteremből nyíló erkélyre és miért vetette át magát a korláton. Gyógyszeres kezelés alatt állt, de információink szerint a tudatánál volt. A kórház vizsgálatot indított és jelentette az esetet a rendőrségnek is. A férfi túlélte ugyan a zuhanást, de néhány nappal később meghalt.

"„A Markusovszky kórház ügyeletes orvosa jelentette a szombathelyi rendőrkapitányságra, hogy egy férfi ismeretlen körülmények között kiesett a negyedik emeletről. Jelenleg a Szombathelyi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat rendkívüli haláleset miatt. Az idegenkezűséget a rendőrség kizárta. Igazságügyi boncolásra kerül sor, ezután igazságügyi orvosszakértő állapítja meg a halál bekövetkeztének okait”" – mondta el a 112 Press-nek Andics Lilla százados, a Felderítő Osztály nyomozója.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.