Elütött embert kerestek a sínek mellett Gencsapátinál
A motorvonat vezetője embert látott a sínek között szerdán este Gencsapáti közelében. Hangjelzést adott, vészfékezett és azt gondolta, hogy elütötte az illetőt.
Egy férfit látott a sínek között mozogni augusztus 26-án 20 óra 48 perckor a Kőszegről Szombathelyre közlekedő motorvonat mozdonyvezetője a vasútvonal és a 87-es főút találkozásánál található vasúti átjáró előtt 200-300 méterre. Azonnal hangjelzést adott és megállította a szerelvényt.
-Eközben az illető kiugrott a sínek közül, ugyanakkor a mozdonyvezető úgy érzékelte, mintha elütötte volna. A járműről leszállva kereste a személyt, de nem találta, ezért az eseményt bejelentette a rendőrségnek. A gyorsan kiérkező hatóság a helyszín átvizsgálása után a szerelvény további közlekedését engedélyezte. A vonat Szombathely állomásra 11 perc késéssel érkezett – tájékoztatta a 112Press-t megkeresésünkre Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője..
-Szombathely állomáson a hatóság felvette a jegyzőkönyvet és átvizsgálta a szerelvényt is, de elütési nyomot a járművön sem találtak. A hatósági vizsgálat miatt a következő vonat 17 perc késéssel tudott elindulni Kőszeg állomás irányába.
A KRESZ szabályai szerint a gyalogosoknak tilos a vasúti pályán közlekedni, vagy azon áthaladni a kiépített átkelőhelyeken kívül. Ez esetben a gyalogos vasúti szabálysértést követett el.
A GYSEV Zrt. Vas megyei hálózatán a 2019-es évben három esetben történt személyelütés, két esetben öngyilkossági szándékkal, egy esetben pedig azért, mert nyílt vasúti pályán tartózkodott az elgázolt személy.
2020-ban három esetben történt eddig személyelütés a vasúttársaság Vas megyei vonalain, minden esetben öngyilkossági szándékkal tartózkodott a síneken az áldozat.
Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.