Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség; 112Press 2018. május 11.

Eltiltott, ittasan vezető sofőr és egy vizsgabiztost vesztegető férfi ellen emelnek vádat

Eltiltás alatt, ittasan, műszaki hibás autóval okozott súlyos balesetet egy férfi a 8-as főúton 2017-ben, a férfi felfüggesztett börtönt kaphat. Egy férfi a műszaki vizsgabázison akarta megvesztegetni a vizsgabiztost, hogy engedje át anyja autóját a műszaki hibák ellenére, most vesztegetés miatt vádat emeltek ellene.

Eltiltása után egy hónappal okozott súlyos balesetet  

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos sérülést okozó ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki ittasan okozott az utasai súlyos sérülésével járó balesetet 2017. novemberében a 8. számú főúton Rönök térségében.

ronok3

A vádirat szerint a vádlott annak ellenére, hogy 2017. október elején ítélték el jogerősen ittas járművezetésért és pénzbüntetés kiszabása mellett a járművezetéstől is eltiltották, 2017. november elején ismét ittasan ült a gépkocsiba. Az „Előzni tilos” jelzőtábla hatálya alatt egy jobbra ívelő kanyarban a vádlott az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban súlyos fokban ittas állapota miatt a művelet végrehajtása közben letért a bal oldali útpadkára. Innen még vissza tudta kormányozni a gépkocsit, azonban a jármű kisodródott és letért a jobb oldali padkára, majd az árok falának ütközött.

ronok2

A balesetben a gépkocsi két hátsó utasa szenvedett súlyos, töréssel járó sérüléseket. A vádlott a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, vezetői engedély nélkül, a féktárcsák korróziója miatt a közlekedésre műszaki okból alkalmatlan járművel közlekedett, azonban a balesetet nem a műszaki hiba, hanem az okozta, hogy a vádlott ittassága miatt képtelen volt az út vonalvezetését követni. A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Vizsgabiztos vesztegetett Körmenden

A Körmendi Járási Ügyészség vesztegetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki pénzt ígért egy műszaki hibás gépjármű eredményes levizsgáztatásáért egy körmendi vizsgabázison, 2017. őszén.

A vádirat szerint a vádlott az édesanyja kocsiját vitte műszaki vizsgára. A vizsgabiztos a szervizként is működő vizsgabázison elvégezte a jármű előzetes felülvizsgálatát. A szakember a gépkocsin több olyan hibát is felfedezett, ami miatt a jármű a vizsgán alkalmatlan minősítést kapott volna. A vádlott, miután az előzetes felülvizsgálat díját az édesanyja kifizette, ajánlatot tett a vizsgabiztosnak, ami szerint neki bármekkora összeget megér, ha a gépjármű a műszaki vizsgán eredményes minősítést kap. A vizsgabiztos visszautasította az ajánlatot.

A vádlott ezután követte a vizsgabiztost az irodájába, ahol 35.000 forintot ígért neki, hogy kötelességét megszegve, az általa észlelt műszaki hibák ellenére a kocsit alkalmasnak minősítse a hatósági műszaki vizsgán. A vizsgabiztos ismételten visszautasította az ajánlatot.

A Körmendi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabása mellett a vádlott által ígért és a nyomozás során tőle lefoglalt 35.000 forint jogtalan előny tekintetében vagyonelkobzásra is indítványt tett.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.