Barion Pixel
Szerző: Vas MRFK 2017. november 01.

Súlyosan sérültek az ittas sofőr utasai Rönöknél - vezetői engedélye sem volt

Alkoholt fogyasztott vezetés előtt és vezetői engedélye sem volt annak a magyarlaki férfinak, aki Opeljével árokba hajtott. Két utasa súlyosan megsérült, mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

ronok2

Félpályás útlezárás mellett helyszíneltek a Körmendi Rendőrkapitányság munkatársai a 8-as főút 185+800-as kilométerszelvényénél történt közlekedési balesetnél. Egy magyarlaki férfi tartott Opel személygépkocsijával Rönök felől Jakabháza irányába szerdán, kora reggel.  Az Opel előzésbe kezdett, majd visszatéréskor lesodródott az úttestről, többször megpördült, majd árokb csapódott. A baleset következtében a jármű utasai nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, a személygépkocsi vezetője könnyebben sérült.

ronok_4

Felmerült a gyanú, hogy a jármű vezetője szeszes ital fogyasztását követően ült volán mögé és a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott. Továbbá kiderült az is, hogy a férfi járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vett részt a közúti forgalomban.

A magyarlaki férfivel szemben – őrizetbe vétele mellett – folytat eljárást a Körmendi Rendőrkapitányság és ezzel egyidejűleg vizsgálja a baleset körülményeit.

ronok3


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.