Elszaladt a sofőr - állítja a felborult Ford vezetőüléséből kimászó ittas férfi Nárainál
Bűnügyi helyszínelő érkezett Szombathely és Nárai közé egy közlekedési baleset helyszínére, miután egy baleset feltételezett okozója azt állította, hogy az autót egy S., vagy B. nevű ember vezette, aki elszaladt a baleset után.
Szombathely irányába tartott szombaton délután egy Ford típusú személyautó. Egy enyhén balra ívelő kanyar után az autó vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, az autó sodródni kezdett, majd az árokban felborult és a tetejére fordulva állt meg.
Néhány másodperccel később érkezett Nárai irányából egy másik autó, amelynek a vezetője a porfelhőt látva azonnal megállt és a bajba jutott segítségére sietett.
A felborult gépjárműből egy középkorú férfi mászott ki, aki meglehetősen zavartan viselkedett. Nem sokkal később már azt magyarázta, hogy a sofőr beszaladt az erdőbe és a hátsó ajtót feszegette, hátha ott bújt el a sofőr.
Mire a rendőrök és a tűzoltó a helyszínre értek, addigra az férfi már nem bírt megállni a lábán és elnyújtott beszéddel bizonygatta, hogy nagyot hibázott, amiért megengedte az ismeretlen sofőrnek, hogy vezessen.
Bár a szemtanú nem látott másik embert kiszállni a Fordból, ennek ellenére a rendőrség vizsgálja a férfi állításait, ezért bűnügyi helyszínelő érkezett, aki szagmintát is vesz a vezetőülésről.

Ezen a területen nagyon rossz a mobilszolgáltatók lefedettsége, élő adásunk ezért szakadozott és többször le is állt.
Elszaladt a sofőr - állítja a felborult Ford vezetőüléséből kimászó ittas férfi Nárainál
Kapcsolódó hírek



A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.