Barion Pixel
Szerző: Központi Nyomozó Főügyészség 2019. augusztus 30.

Egy adóellenőrt és társát tartóztatták le korrupciós bűncselekmények miatt

A Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőre és társai ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A megalapozott gyanú szerint az adóellenőr és társai abban állapodtak meg, hogy adóhatósági vizsgálat alá eső gazdasági társaságok vezetőitől jogtalan előnyként pénzt kérnek arra hivatkozással, hogy ennek fejében a folyamatban lévő adóigazgatási eljárásokat jogellenesen befolyásolják. A gyanúsítottak az eljárások marasztalás nélküli kimeneteléhez segítséget nyújtottak, cserébe jellemzően a megállapított adóhiány, illetve a várhatóan ugyanakkora összegű – legtöbbször milliós nagyságrendű – bírság felét kérték el a vállalkozóktól.

A Központi Nyomozó Főügyészség az együttműködő szervek segítségével ezen a héten tizenkét helyszínen tartott kutatást, ahol számos bizonyítékot foglalt le. A mintegy száz fő közreműködésével végrehajtott összehangolt nyomozati cselekményeken az ügyészeken kívül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai is részt vettek. Az ügyészség tizenegy személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman tettek beismerő vallomást.

nav1a

A főügyészség elrendelte az adóellenőr valamint egy társának őrizetbe vételét és indítványozta letartóztatásukat. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája az indítványnak helyt adva elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását. Az egyik gyanúsított és védője tudomásul vette a döntést, míg a másik gyanúsított megfellebbezte azt, és az ülésen részt vevő ügyész is fellebbezést jelentett be azon különös letartóztatási ok megállapítása végett, hogy a bűnismétlés lehetősége is fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye mellett.

A gyanúsítottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele – a halmazati szabályokra figyelemmel – két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés.

Vádemelés korrupciós bűncselekmények miatt volt pénzügyőrök és társaik ellen

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 12 volt pénzügyőre és 6 civil személy ellen emelt vádat az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt a Nyíregyházi Törvényszéken.

A vádirati tényállás szerint az ukrán határszakaszon szolgáló pénzügyőrök hivatali kötelességüket megszegve, tényleges ellenőrzés és vámvizsgálat nélkül rendszeresen engedélyezték a belépést Magyarország területére az Ukrajnából jövedéki termékeket csempésző személyeknek. A beregsurányi és a barabási határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök 2015. júliusa és 2016. júliusa között az ukrán eredetű cigarettát csempésző civil személyektől rendszeresen pénzt kaptak azért, hogy ne intézkedjenek a jogszabályban megengedett mennyiségen felül áthozni kívánt dohányáruk miatt.

A büntetőügy terheltjei hasonló elkövetési magatartással folytatták azt a korrupciós tevékenységet, amely miatt a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő 27 volt pénzügyőr mellett 23 civil személlyel szemben történt vádemelés 2017. október 26. napján. Ezen korábbi, 2014. decembere és 2015. júliusa között elkövetett bűncselekménysorozat miatt az eljárás jelenleg a Miskolci Törvényszéken van folyamatban.

A hasonló cselekmények elszaporodottságát jól jellemzi fentieken túlmenően az a tény is, hogy a vádlottak terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatos megalapozott gyanú közlését követően, szinte napra pontosan két évvel később, 2019. február 26. napján a beregsurányi határátkelőhelyen az ügyészség újabb összehangolt akciót hajtott végre, melynek eredményeként 16 pénzügyőrt hallgattak ki gyanúsítottként korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt.

A pénzügyőrök szolgálati jogviszonya megszűnt, jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon védekezik, az általuk elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – figyelemmel a halmazati büntetés szabályaira is – 12 év szabadságvesztés.

A kép illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.