2020. június 23.
Egy évre eltiltotta a járművezetéstől és 325 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a járművezetőt, aki még május 27-én reggel büntetőfékezéssel és leszorítással próbált elégtételt venni egy másik, előtte szabályosan haladó autóson, amiért az túl lassan ment és sem gyorsítani nem volt hajlandó, sem félrehúzódni előle.
tovább 02020. május 27.
A Veszprémi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a 30 éves, felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét töltő férfinak, aki ittasan okozott halálos balesetet Ajkán.
tovább 02020. május 19.
A farönköket szállító teherautó gémje beleakadt egy lelógó kábelbe és ezzelkidöntött egy oszlopot is. Senki sem sérült meg.
tovább 02020. május 19.
A megengedett sebesség közel kétszeresével - 90 km/óra helyett 176 illetve 174 km/órával, illetve 90 km/óra helyett 190 km/órával - közlekedő autósokat szűrtek ki a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
tovább 02020. május 18.
Bevágott az előtte lassabban haladó autó elé, majd fékezett, így akarta “okítani” a másik sofőrt, aki nem tudta elkerülni az ütközést.
tovább 02020. május 16.
Nyilvánosságra hozott egy márciusi üldözést és elfogást a West Midlands-i rendőrség. Az elfogott motoros már a büntetését tölti, nem bajlódtak az arcának kitakarásával sem.
tovább 02020. május 16.
Nagyon tanulságos felvétel, mivel az oktatóautóban elöl és hátul is volt kamera, így jól látható, hogy a tanulóvezető egyetlen másodpercre sem hátráltatta a Toyota SUV vezetőjét a haladásban.
tovább 02020. május 14.
2,5 millió forint értékben szabtak ki bírságot egy sorozatosan gyorshajtásokat elkövető sofőr ellen. 73 alkalommal büntették meg 9 hónap alatt.
tovább 02020. május 14.
A rendőrség lezárta a Körmendi út egy parkos részét, a Perint partján pedig védőfelszerelésbe öltözött rendőrök ásnak.
tovább 02020. május 13.
A sofőr több mint 130 kilométer/órás sebességgel próbálta bevenni a kanyart Vasasszonyfa közelében, de a Volkswagen árokba sodródott, majd ott közel 100 métert haladva fának ütközött és a gépkocsi kettészakadt. Az autóban utazó nő a helyszínen elhunyt.
tovább 0