Leszorítósdit játszott, rendőr-szerű igazolványt lobogtatott az Audi vezetője - egy évre ugrott a vezetői engedélye
Egy évre eltiltotta a járművezetéstől és 325 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a járművezetőt, aki még május 27-én reggel büntetőfékezéssel és leszorítással próbált elégtételt venni egy másik, előtte szabályosan haladó autóson, amiért az túl lassan ment és sem gyorsítani nem volt hajlandó, sem félrehúzódni előle.
Az eset az M0-ás és az M3-as autópálya csomópontjánál történt. Az Audi vezetője az általa megrendszabályozni kívánt autós mögé érve előbb villogni kezdett, hogy az haladjon gyorsabban, vagy húzódjon félre és adjon neki szabad utat. Miután a sértett egyik elvárásának sem tett eleget, a kanyarodó sávon keresztül megelőzte, majd lefékezett előtte. Emiatt a sértett is fékezésre kényszerült.
Az Audi sofőrje kisorolt a külső sávba és megvárta, amíg a sértett autója mellé ér. Ekkor meredeken balra kormányozta az Audit, megpróbálta a szalagkorlátnak szorítani a korábban lassúságáért meg büntetőfékezéssel sújtott autóst. Mint az a sértett autós kocsijában működő fedélzeti kamerák felvételein is látszott, kevésen múlott, hogy a két autó összeütközzön.
Mindeközben az Audi vezetője a sofőr oldali ablakon keresztül rendőrségi igazolványnak tűnő tárgyat mutatott a sértettnek, aki még így sem volt hajlandó követni az utasításait és amint tehette, tovább hajtott.
Az Audi vezetője újból megpróbálta rákényszeríteni a másik jármű vezetőjét, hogy soroljon ki a járműforgalom elől elzárt területre, mert beszélne vele. Közben továbbra is valamilyen igazolványt mutatott felé.
Az nem derült ki, hogy mit akart az Audi vezetője, mi volt a célja, miről akart beszélgetni. Ahogyan az sem világos, hogy ha annyira sietett, akkor miért nem hajtott tovább, miután sikerült megelőznie a másik járművet.
A "megleckéztetett" autóvezető színleg kiállt a forgalomból, ám azonnal gázt adott, amint az őt egzecíroztató sofőr kiszállt a kocsijából.
Miután az eset minden mozzanatát felvette a sértett autójában lévő két fedélzeti kamera, a rendőrség rövid időn belül azonosította az Audi vezetőjét. A 43 éves B. Zoltán először nem emlékezett a történtekre. Nem tulajdonított jelentőséget az afférnak, a rendőröknek azt mondta, az ilyesmi szinte mindennapos.
Később, amint az a történtek után kiadott rendőrségi közleményben olvasható, a kihallgatásán elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, de hozzátette, hogy szerinte a másik sofőr provokálta őt.
Az ügyészség mindezek alapján gyorsított eljárásban bíróság elé állította közúti közlekedés veszélyeztetéséért. A bíróság B. Zoltánt egy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől és 325 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész és a vádlott tudomásul vették a döntést, B. Zoltán védője azonban fellebbezést jelentett be, így az ítélet nem jogerős.
Kapcsolódó hírek

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.