2016. június 12.
Sok gyerkőc szeretne most „bv-s” lenni a Brenner János iskolából, miután megnézték a műveleti csoport és a kutyások bűnmegelőzési bemutatóját. A gyerekek láthatóan és hallhatóan nagyon élvezték a nem mindennapi vendégek látogatását az iskolaudvaron.
tovább 02016. május 05.
Megsérült egy fiatalember Szombathelyen a Bartók Béla körúton. Motorjával az uszoda felé tartott és jobbról próbált megelőzni egy Citroen személygépkocsit, amikor padkára futott és elesett. A mentők kivizsgálásra szállították, a helyszínelés idején félpályán haladhat a forgalom.
tovább 02016. április 16.
Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok nyolcadik osztályosoknak mutatta be a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottainak életét. Az előadás célja, hogy a fiatalok elgondolkodjanak, mielőtt beleugranának valamilyen őrültségbe, hiszen unalomból elkövetett "csínyekért" is kerültek már rács mögé tizenévesek.
tovább 02016. április 02.
Egy Audi előzéséből tért vissza a Sopron felé tartó Ford, amikor a vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett.
tovább 02016. március 08.
Három főből álló csapatok jelentkezését várják a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai.
tovább 02016. február 09.
Átverésekről, erőszakos ügyintézőkkel folytatott beszélgetésekről készült hangfelvételeket is lejátszanak a vasi rendőrök a nyugdíjasklubokban, amit utána meg is beszélnek. A cél, hogy egyre kevesebb emberből legyen áldozat. Vetélkedőt is szerveznek. Videó.
tovább 02015. november 23.
idáig még kegyes volt hozzánk az időjárás, a hónap végére megérkeztek az éjszakai fagyok és a magasabb területeken kisebb havazásra, havas esőre is készülhetnek a közlekedők.
tovább 02015. október 29.
A rendőrség a korábbi évekhez hasonlóan fokozottan készül a halottak napjára és a mindenszentekre. A temetőkre vezető mellékutakon, a temetők melletti parkolókban és a temetőkben is lehet számítani rendőrökre és polgárőrökre.
tovább 02015. október 22.
Felborult egy Renault személyautó a 87-es főúton, miután vezetője elszámított egy előzést és gyorsan akart visszatérni a sávjába a szemből érkező elől. Az előzött teherjármű eleje elérte a Renault hátulját, amitől az megpördült és árokba hajtott.
tovább 02015. szeptember 08.
A zuhogó eső ellenére a programok nagy részét sikerült megtartani, a mentési bemutatóra pedig majdnem a nap is kisütött a VI. Motoros és Baleset-megelőzési Napon, Szombathelyen. Diákok is vágták a roncsokat.
tovább 0
Vasi házaspár halt meg a körmendi balesetben, három gyermekük súlyosan megsérült - furgon hajtott az autójukba
tovább