Barion Pixel
2016. április 16.

Videó: Börtönparancsnok a gimnáziumban - rendhagyó osztályfőnöki óra Szombathelyen

Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok nyolcadik osztályosoknak mutatta be a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottainak életét. Az előadás célja, hogy a fiatalok elgondolkodjanak, mielőtt beleugranának valamilyen őrültségbe, hiszen unalomból elkövetett "csínyekért" is kerültek már rács mögé tizenévesek.

Videónkban a börtönparancsnok előadása hallgatható meg, amit a Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 8. osztályos gimnazistáinak tartott. Tóth Tamás Tibor a bemutató elején felsorolt számos fiatalok által kedvelt szórakozási lehetőséget és hamar iderült az is, miért. Ezek ugyanis a börtönben nem elérhetők az elítéltek számára. Ahogy azt sem választhatják meg, kivel osztják meg a "cellájukat" és az idejüket is beosztják.

 

A szabadságvesztéshez tartozik az is, hogy látogatót sem fogadhatnak akkor, amikor akarnak. A havi egy alkalmat 1,5 órára korlátozzák, azaz személyesen ennyit találkozhatnak szeretteikkel. Mivel mobiltelefon sincs, így az elítéltek rákényszerülnek arra, hogy kézzel írjanak levelet és ezzel a legtöbben élnek is. "Írtatok mostanában levelet kézzel?" - tette fel a kérdést a parancsnok a gyerekeknek és hamar kiderült, hogy nem...

További érdekességek a videóban hallhatók. Szülők figyelmébe is ajánljuk!

Börtönparancsnok a szombathelyi Brenner iskolában - bűnmegelőzés a cél



Az előadásokra a Szombathelyi Egyházmegye és a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet között 2016. januárban megkötött együttműködési megállapodás keretén belül került sor.

 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.