Szerző: facebook.com/balesetmegelozes / Tolna MRFK / 112Press 2020. augusztus 05.

Vonat elé hajtó teherautó és újabb hazai szabálysértők rendőrségi videókon

Folytatódik a rendőrség szabálytalan járművezetőket bemutató sorozata. Az összeállítás elejére betettük a Tolna megyei vasúti baleset elgondolkodtató képsorait is.

Az összeállítás elején látható balesetnél egy kisteherautó vezetője közlekedett 2020. július 28-án Simontornyán, amikor a Pósapart utcán levő vasúti átjáróban a fénysorompó tilos jelzése ellenére az átjáróba hajtott, ahol a járműve elejével érintőlegesen ütközött a Pécs irányából Budapest irányába tartó vonat oldalának. A balesetben a tehergépkocsi sofőrje súlyosan megsérült. A Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult büntetőeljárás.

A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel. A vonatok féktávolsága száz méterekben mérhető, a szerelvények vezetőjének lehetősége sincs a baleset elkerülésére. 

A teherautó vezetője súlyosan megsérült

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. 
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni. 
  • A vasúti átjárón csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni. 
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. 

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít!

A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!

A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

Az esetlegesen szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre rásütő nap is okozhat észlelési problémát.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmény között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

Újabb fedélzeti kamerás rendőrségi felvételek

Ismét jelölt, vagy jelöletlen rendőrautók, vagy rendőrmotorok fedélzeti kamerájának felvételeiből készített válogatást a rendőrség.

Kijelölt gyalogátkelőhelyen gyalogos előtt áthajtó járművezető

Ezek némelyike korábban megosztotta a közvéleményt, pl. a gyalogosok által elkövetett szabálysértést sokan vitatták. A videók azonban elérik a céljukat, sokan szembesülnek vele, hogy a hétköznapinak gondolt szabálysértések miatt is kerülhetnek kellemetlen szituációba, ami anyagilag is megterhelő lehet.

Tilos jelzésen áthajtó pótkocsis teherautó

A 84-es főúton is egyre több embernek villan be, hogy mi van akkor, ha éppen erre cirkálnak a jelöletlen rendőrautóval? A Skodát  már sokan megismerik és gyakran látható a forgalmas főút forgalmában Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye határai között.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.