Barion Pixel
Szerző: ORFK / KR NNI 2019. április 13.

Videó: Drogdílereken ütött rajta a KR NNI - 36 millió forint értékű marihuánát foglaltak le

Egy olasz és két magyar díleren ütöttek rajta, akiket egy autóból rántottak ki a földre a nyomozók. Összesen 18 kilogrammnyi marihuánát és porciózáshoz szükséges eszközöket foglaltak le.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy olasz állampolgár és két magyar bűntársa ellen.

A nyomozóknak felderítő munkájuk során került látókörükbe a háromtagú csoport.

Fotó: ORFK / KR NNI

A férfiak a gyanú szerint főváros-szerte értékesítettek kábítószert, ezért a rendőrök megfigyelték a tevékenységüket, és feltérképezték a csoport mozgását.

Forrás: KR NNI

A KR NNI munkatársai 2019. április 10-én akkor ütöttek rajta a kereskedőkön, amikor mindhárman együtt voltak egyikük autójában.

Fotó: ORFK / KR NNI

A jármű átvizsgálásakor több csomagban összesen 5 kilogramm növényi törmeléket, a dílerek otthonaiban megtartott kutatások alkalmával pedig további 13 kilogramm kábítószergyanús anyagot, valamint a porciózáshoz és csomagoláshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le a nyomozók.

Forrás: KR NNI

Az összesen 18 kilogrammnyi lefoglalt anyag a gyorsteszt szerint marihuána, feketepiaci értéke körülbelül 36 millió forint.

Fotó: ORFK / KR NNI

A rendőrök a három férfit – elfogásukat követően – gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Fotó: ORFK / KR NNI

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

Forrás: KR NNI


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.