Barion Pixel
Szerző: Budakörnyéki Járási Ügyészség / Pest MRFK 2019. március 27.

Rálőtt a román sofőr teherautójára, a TEK fogta el a BMW magyar vezetőjét

Felhergelte magát egy 45 éves áporkai férfi, mert hiába villogtatott az M5-ös autópályán egy román rendszámú kisteherautóra, az csak akkor húzódott le előle, miután a sofőr befejezte az előzést. A személyautó vezetője ráhúzta a kormányt, majd rálőtt a teherautóra.

A bűnügy gyanúsítottja, egy áporkai férfi 2019. március 24-én a késő esti órákban az M5-ös autópályán Gyál térségében a belső sávban haladt BMW típusú személygépkocsijával Kecskemét felől Budapest irányába. Előtte, vele egyező irányban egy Nissan kistehergépkocsit vezetve közlekedett a bűnügy sértettje.

A gyanúsított a sértett mögé ért, több alkalommal is felvillantotta a reflektort azért, hogy ezzel a sértettet minél előbb a külső forgalmi sávba történő áttérésre bírja. Miután szabaddá vált a külső forgalmi sáv, a sértett kihúzódott a jobb oldali sávba. A gyanúsított a járművével a sértett mellé ért, a sértett felé rántotta a kormányt, megelőzte a sértettet. A külső forgalmi sávba áttérve indokolatlanul lelassította járművét.

Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított és a sértett közötti közlekedési konfliktus folytatódott, melynek során a gyanúsított egy házilag összeállított ún. tollpisztolyból egyszer rálőtt a sértett járműjére. A lövedék a kistehergépkocsi hátsó ajtajába csapódott, személyi sérülést nem okozott.

Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították az elkövetőt, majd a TEK munkatársaival szemlét tartottak a gyanúsított áporkai házában. A szemle során lőfegyver, lőszer és riasztópisztoly került elő. A lövéshez használt tollpisztoly lőfegyvernek minősül, melynek tartásához a gyanúsítottnak nem volt engedélye, éppúgy, ahogy a lőszerek tartásához sem.

Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedés biztonsága elleni bűntettel, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével gyanúsított férfi szökésének veszélye fennáll, mivel a bűnhalmazatban szereplő bűncselekmények büntetési tétele magas.

Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Tartani kell attól is, hogy a férfi szabadon hagyva tárgyi bizonyítékok eltüntetésével veszélyeztetné a nyomozás sikerét és újabb bűncselekményt követne el. Jelenleg mindez kizárólag a gyanúsított letartóztatásával akadályozható meg.

Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Budakörnyéki Járási Ügyészség ezért tett indítványt a kényszerintézkedés elrendelésére.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

1.
2019. március 27. 13:20 - Oldbear

Milyen autó is volt? :)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.