Szerző: TM 2017. december 10.

Videó: Életmentőket akadályozott a tiltott helyen parkoló BMW Szombathelyen

A mentő csak trükközve tudott felhajtani a járdára, hogy megközelíthesse a társasház bejáratát. A magas padka így is elérte a jármű sárfogóját. A fiatalember, akihez riasztották őket nem sokkal később a kórházban elhunyt.

Nem véletlenül található "különösen veszélyes hely" útburkolati jellel ellátott terület sok társasház mellett. A mentők, tűzoltók, rendőrség és a szolgáltatók gépjárművei jellemzően ezeken a helyeken tudják megközelíteni a társasházakat. A képünkön is látható szaggatott vonallal körülhatárolt sárga útburkolati jel a KRESZ szerint elsősorban a vasúti átjáró és az útkereszteződés területére, esetünkben pedig egyéb veszélyes területekre hívhatja fel a járművezetők figyelmét. Az ilyen útburkolati jellel jelölt területen megállni nem szabad, áthaladni azonban igen.

DSC_5445

Éjszaka azonban sok helyen parkolnak ilyen területen a gépjárművezetők, mivel a parkolók száma jelentősen elmarad a gépjárművek számától. Ettől azonban az itt parkolás még szabálytalan és ritkán ugyan, de hátráltathatja pl. a mentési munkálatokat.

DSC_5464

Vasárnap hajnalban is ez történt, amikor rosszulléthez riasztották a mentőket, akiknek információink szerint újra is kellett éleszteniük egy felsőbb emeleten lakó fiatalembert. A mentők a tűzoltók segítségét is kérték, akik már meg sem próbáltak bejutni a ház elé, megálltak kint a parkolóban és onnan szaladtak rohamléptekkel segíteni. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy nyers erővel rövid idő alatt eltávolíthatták volna a tilosban parkoló BMW-t, a gyorsaságnak azonban ára van, ami a gépkocsin keletkező sérülésekben is megmutatkozik.)

DSC_5435

A mentők a tűzoltók segítségével biztonságosan lehozták az emeletről az ellátásra szoruló férfit, a hordágyra szerelt speciális, életfunkciókat fenntartó eszközökkel együtt, a mentőautó azonban csak nagyon, lassan óvatosan tudott visszatérni az úttestre, a szabálytalan autó miatt. A mentőgépjármű sárfogója fenn is akadt a magas padkán, de ezután már roboghatott a kórházba, ahol a fiatalember nem sokkal később elhunyt.

DSC_5440

Őszintén reméljük, hogy a tilosban parkoló autó gazdájához is eljutnak ezek a képek és magába néz a történtek után, illetve más járművezetők is elgondolkodnak, hogy vajon jó ötlet-e elfoglalni az ilyen helyeket?

A héten két cikkünknél is vita kerekedett abból, hogy leírtuk egy-egy balesetet okozó autó márkáját. Így egy újabb vitát megelőzendő ismét elmondjuk, hogy nem autótípusok alapján választjuk ki a megírt eseteket. Ugyanúgy megírjuk, ha Trabant, Opel, Fiat, Suzuki, Renault, Toyota, Porsche stb. vezetője okoz balesetet, mint a baleset többi résztvevő autjának a márkáját is. Mindez ezernél több cikkünknél ellenőrizhető és nem gondoljuk, hogy ezzel szándékosan bármilyen kárt is okoznánk.

A mostani esetnél sem velünk kell morogni a gépjármű márkája miatt, hanem az autó vezetőjével kellene megbeszélni a problémát, szem előtt tartva, hogy egy-egy sofőr nem képvisel globálisan egy konkrét autómárkát. Köszönjük a megértést!

DSC_5456


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.