Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. március 08.

Elkötötte szülei Fordját és ittasan oszlopnak, majd Fiatnak hajtott egy 16 éves fiú

A fiú kipróbálta, hogyan gyorsul a Ford a szombathelyi Kárpáti Kelemen utcában. Egy villanyoszlop és egy fa még nem tudta megállítani, egy parkoló Fiat viszont már igen.

Elsötétült a Kárpáti Kelemen utca két nagy csattanást követően. Több környékbeli is felébredt a zajra és volt, aki látatlanban is sejtette, hogy ismét egy parkoló autóba hajtott valaki, ez ugyanis nem az első ilyen jellegű baleset az utcában.

 
Szülei autóját törte össze a 16 éves fiú Fotó: Tánczos Mihály
 
Meg nem erősített információnk szerint ketten ültek abban a Fordban, ami Olad irányába tartott vasárnap hajnalban. Egy enyhén jobbra ívelő kanyar kifogott a 16 éves (azaz vezetői engedéllyel nem rendelkező), ittas fiatalemberen, a Ford áttért a szemközti sávba, majd az útról leszáguldva először egy fával ütközött, majd nekihajtott egy villanyoszlopnak, amit kdöntött.
 
kk1
 
A Ford ezután belehajtott egy út szélén parkoló Fiatba, amit kerítésnek lökött.
 
A balesetben senki sem sérült meg. Később az is kiderült, hogy a fiatalember a szülei autójával furikázott a városban, a szülők tudta nélkül.
 
kk11
 
A 16 éves fiúért rendőrautó érkezett és vérvételre előállították.
 
A totálkárosra tört Fiatról megtudtuk, hogy kölcsönben volt a mostani használójánál, amíg a saját autója szervizben van. A tulajdonos előző autójába szintén hátulról hajtottak bele.
 
Kölcsönbe kapott Fiatot tört totálkárosra a Fordot vezető fiatalember
 
A kidöntött kandeláber az önkormányzathoz tartozik - ezt állapította meg az áramszolgáltató. Mivel életveszély nem áll fenn, ezért nem hozzájuk tartozik az eset, értesítik az önkormányzatot, így annak kell gondoskodnia a helyreállításról.
 

Szülei Fordjával tört Fiatot és döntött oszlopt egy 16 éves ittas fiú Szombathelyen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.