Szerző: 112Press 2020. április 11.

Sérült utasát hátrahagyva elszaladt a sofőr a baleset után Kőszegen

Olvasónk jelzése alapján jártunk utána egy április 5-i balesetnek, ami Kőszeg határában, a Szabóhegyi úton történt.

A kérdéseinket még korábban elküldtük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahonnan egy rövid választ kaptunk a megbízott sajtószóvivőtől: "Tájékoztatom, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják a baleset körülményeit. Erre tekintettel további felvilágosítást nem adhatok."
 
A belváros felől érkező Daewoo a nyomok alapján lesodródott az útról
 
Ebből számunkra kiderült, hogy valóban történt baleset és a büntetőeljárás feltételezi azt is, hogy nem "mezei" pályaelhagyás történt.
 
Egy kőszegi balesetet követően megkerestük a helyszínt, ahol még jól látszanak a baleset és a helyszínelés nyomai.  Találtunk több olyan embert is, aki látta az eseményeket.
 
A ház kerítése megúszta, nem sodródott el odáig a Daewoo
 
Ez alapján vasárnap délután Kőszeg belvárosa felől érkezett egy Daewoo személyautó a Szabóhegyi úton. A település határát jelző tábla után továbbra is 50 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, ezt a szemtanúk alapján nem tartotta be a sofőr.
 
Elmondások alapján egy autó állt az út szélén, feltehetőleg ezt későn észlelte a sofőr és elrántotta a kormányt, amitől a Daewoo sodródni kezdett, áttért a szemközti sávba, majd letért az útról és árokba csapódott.
 
Sodródási nyomok
 
Többen is elindultak, hogy segítsenek a bajba jutottakon. Ők azt látták, hogy a sofőr kikászálódik az autóból és a réten keresztül elkezd szaladni a Károlyi Mihály utca irányába. Az autó utasa megsérült, ő az autóban maradt. Elmondások alapján erősen ittas volt, a mentők kórházba szállították  Információnk szerint a rendőrök még aznap elfogták az autó vezetőjét is, aki helyi lakos és nem a saját autóját vezette.
 
A sofőr a baleset után a réten keresztülszaladva elmenekült
 

Egy szemtanútól megtudtuk, hogy néhány másodperccel korábban egy család kerékpározott ott, ahol a sofőr elvesztette az irányítását a járműve felett.

Meg nem erősített információnk szerint a Daewoo vezetője is ittas volt. Menekülésében szerepe lehetett annak, hogy korábban már okozott balesetet.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.