Szerző: Veszprém Megyei Főügyészség 2021. május 03.

Gyorshajtási rekordot akart, lebénult az utasa - négy év letöltendő a 20 éves sofőrnek

Extrém mértékű sebességtúllépés, az éjszakai látási és téli, fagypont közeli időjárási viszonyok, a kezdő sofőr rutintalansága, a gépkocsin lévő nyári abroncsok és működésképtelen biztonsági övek összessége kellő adrenalinlöketet szolgáltatott. A sofőr megdöntötte a saját sebességrekordját, egy utasa lebénult, kettő súlyosan megsérült. A "zsűri" négy év börtönnel és kilenc év vezetéstől eltiltással díjazta a mutatványt.

A Veszprémi Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt négy év börtönbüntetésre, négy év közügyek gyakorlásától eltiltásra, továbbá kilenc év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 20 éves férfit, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével okozott maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást a sértetteknek.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. telén személygépkocsival közlekedett Balatonakarattya külterületén derült időben, éjszakai látási és gyenge forgalmi viszonyok mellett, legalább 200 km/h sebességgel közvetlenül egy útkanyarulat előtt. A helyszínen a megengedett legmagasabb sebesség 70 km/h.

A kép illusztráció Forrás: autoforum.cz

A vádlott a gyorshajtási rekordja megdöntése és a mellette ülő tanú elismerésének megszerzése céljából a megengedett és az útviszonyoknak megfelelő sebességet extrém módon túllépve közlekedett, aminek következtében az útkanyarulatban – kb. 154-165 Km/h sebességgel haladva – a jármű stabilitását vesztette, megcsúszott, vészfékezés ellenére az úttest bal oldali forgalmi sávjába áttért, ahol tovább sodródott, majd a szalagkorlátnak ütközött kb. 115-125 km/h sebességgel. A jármű ezt követően a szalagkorlátot átszakítva többször, a saját tengelye körül megpördült, végül a tetejére borulva került nyugvó helyzetbe az árokban.

A vádlott tudata - figyelemmel az extrém mértékű sebességtúllépésre, az éjszakai látási és téli, fagypont közeli időjárási viszonyokra, a vádlott kezdő vezetői minőségére, a gépkocsin lévő nyári abroncsokra és arra, hogy a hátsó biztonsági övek működésképtelenek voltak - átfogta a közvetlen veszély kialakulásának a reális lehetőségét, melybe belenyugodott.

 

 

A személygépjármű hátsó ülésén utazó három sértett a biztonsági övet nem használta, a járműből az ütközés és a jármű pördülése következtében kirepültek. A gépjármű hátsó biztonsági övei használhatatlanok voltak a balesetet megelőzően, így a jármű biztonságos közlekedésre alkalmatlan volt, amelyről a vádlott tudomással bírt. Az utasok a biztonsági övüket az indulást megelőzően használni kívánták. 

Az egyik sértettnek a balesetben életveszélyes sérülései keletkeztek, a gyógytartam legalább fél év. A csigolya-sérülések a sértettnél az alsó végtagok bénulását eredményezték, így azok maradandó fogyatékosságnak és súlyos egészségromlásnak minősülnek. A másik sértett a balesetben szintén súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, melyek gyógytartama 3-4 hónapban jelölhető meg, a balesetből fakadóan súlyos egészségromlása alakult ki. A harmadik sértett a balesetben szintén 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, esetében maradandó fogyatékosság kialakulása nem várható. A gyanúsított által vezetett személygépkocsi jobb első ülésén utazó tanú 8 napon belül gyógyuló horzsolásokban és zúzódásokban megnyilvánuló sérüléseket szenvedett.

Az ítélettel szemben a vádlott, a védője és az ügyész is enyhébb minősítésért és enyhébb büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el.

Fedélzeti kamera buktatta le a száguldozót

Januárban számoltunk be egy másik balesetről, ami szintén Balatonakarattya közelében történt. A sofőr itt azt állította, hogy a megengedett sebességgel közlekedett a baleset előtt, azonban a fedélzeti kamerája mást mutatott a rendőröknek.
 

 

 

Jogerősen letöltendő börtön halálos baleset okozásáért

A Pápai Járásbíróság 2020. novemberében hozott ítéletével ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt két év hat hónap börtönbüntetésre, öt év közúti járművezetéstől eltiltásra és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a pápai férfit, aki vezetői engedély nélkül, ittasan vezetve okozott halálos balesetet. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélték az ittasan halálos balesetet okozó sofőrt

A bíróság által megállapított tényállás alapján a vádlott járművezetői engedélyt nem szerzett, ennek ellenére folyamatosan vezetett, amely miatt a vele szemben korábban alkalmazott szabálysértési büntetések visszatartó erővel nem bírtak. 
A vádlott 2019. december végén ittas állapotban, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt közlekedett személygépkocsival éjszakai sötétségben, száraz, rossz minőségű aszfalt burkolatú úttesten. A személygépkocsi jobb oldali első ülésén a sértett foglalt helyet, aki a biztonsági övét nem használta. 

A 112Press információja alapján a Ford sofőrje a baleset bekövetkezésekor 20 éves volt, az utasa 23 éves. A baleset Gecse közelében, a 8305-ös számú úton történt.

A vádlott ittas állapotban nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel és a megengedett legnagyobb sebességet meghaladva, 105-115 km/h sebességgel közlekedett, amikor egy egyenes útszakaszon a jármű kerekei megcsúsztak, a gépkocsi több mint 30 métert sodródott, sodródása közben a függőleges tengelye körül elfordult, miközben a vádlott elvesztette irányítását a jármű felett. A gépkocsi 83-87 km/h sebességgel haladt a bal oldali árokba, ahol tovább sodródott, majd az árokfalnak ütközött és 40-50 km/h sebességgel egy út melletti villanyoszlopnak csapódva került véghelyzetébe. A baleset helyszínére a „40 km/h sebességkorlátozás”, a „Csúszós úttest” és „Egyenetlen úttest” közlekedési tábla egyaránt vonatkozik. 

A baleset következtében a jobb oldali első ülésen utazó sértett a helyszínen elhalálozott. 

Jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélték az ittasan halálos balesetet okozó sofőrt

A Pápai Járásbíróság ítéletével szemben az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést, melyekre tekintettel a Veszprémi Törvényszék járt el. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a tényállás és a büntetések tekintetében is helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.

Hirdetés


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.