Fékező Scania mixerbe hajtott egy Peugeot, aminek ezután egy VW ütközött - egy ember súlyosan megsérült
A betonszállítónak forgalmi okból kellett fékeznie és meg is állt, a mögötte érkező két sofőr viszont későn reagált. A helyszínen torlódás alakult ki, amiben közrejátszott az is, hogy sok járművezető a mixer alá ékelődött autót figyelte az út helyett.
Az elsődleges adatok alapján súlyos sérülést szenvedett a vezetője annak a Peugeot személygépkocsinak, ami belehajtott egy előtte megálló Scania mixerbe. A Peugeotnak egy VW is nekiütközött.
A baleset a szombathelyi 11-es Huszár úton történt, a belváros felé vezető oldalon, kedden délelőtt.
A Peugeot személyautót vezető asszonyt a mentők kórházba szállították.
A Volkswagent vezető nő a kérdésünkre elmondta, hogy kocsisorban haladtak. A mixer előtt kettővel egy sofőr balra akart kanyarodni, de a szemből érkezők miatt megállásra kényszerült. Emiatt erősen féklezett a mögötte haladó és a mixer is, a Scania mögött haladó Peugeot vezetője pedig már nem tudott megállni, ahogyan ő sem. A VW vezetője elimserte a felelősségét a második ütközésért.
A helyszíni szemle ideje alatt 2x1 sávon haladhatott a forgalom. Torlódás alakult ki.
A baleset időpontjában a még alacsonyan látszódó nap vakította a belváros felé közlekedőket és a sónedves aszfaltról is visszaverődött a fény. Ilyen esetekben a napszemüveg és a napellenző lehajtása sem nyújt megfelelő megoldást, ezért a sebesség csökkentése és a nagyobb követési távolság növelheti még a biztonságot.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.