Szerző: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. szeptember 24.

Az ország legjobb járőrei és karos forgalomirányítói versenyeztek Szekszárdon - versenyeredmény

A tolnai megyeszékhelyen szervezték meg 2021. szeptember 21-e és 23-a között a X. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt. A háromnapos vetélkedésen az ország legjobb motoros- és autós járőrei, valamint karos forgalomirányítói vettek részt és összesítésben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte a versenyt..

(A 112Press megjegyzése: ahogyan az előző években, úgy a mostani versenynél is láttunk "ismerős arcot" a győztesek között, azaz olyan rendőrt, aki cikkeink képein, videóinkban rendszeresen szerepelt. A többiek talán nem sértődnek meg, ha név szerint is kiemeljük Puklér András címzetes rendőr törzszászlóst, aki gépkocsizó járőr kategóriában szerzett országos harmadik helyezést. Gratulálunk! Hozzátesszük: néhány hónapja már nem Vas, hanem Győr-Moson-Sopron megyét erősíti.)

A versenyen a rendező megye, Tolna nem indított csapatot, így 18 megye és a Budapesti Rendőr-főkapitányság 3-3 fős csapata mérette meg magát. A rendőrök az első napon szakmai elméleti és KRESZ tudásukról adtak számot.

A második napon a motoros és autós járőrök gyakorlati, vezetéstechnikai pályán mutathatták meg tudásukat. A karos forgalomirányító rendőrök pedig Szekszárd legnagyobb kereszteződésében irányították a közlekedőket.

Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A kollégák a versenyszámok között járművezetői szimulátoron is kipróbálhatták vezetési képességüket.

A megyében először megrendezett országos verseny eredményhirdetésére 2021. szeptember 23-án került sor Tengelicen. A díjakat Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, Jámbor István r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Közlekedésrendészeti Szakirányító Osztály vezetője, dr. Pilisi Gábor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Megyeri Zsolt r. alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, valamint Magyar Lajos, a TIR SULI Bt. ügyvezetője adta át. 

A szimulátoros feladat különdíjasai lettek:

1. helyezett Szelezsán Péter r. zászlós Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

2. helyezett Cseh Tibor r. törzsőrmester Jász-Nagykun-Szolnok Rendőr-főkapitányság

3. helyezett Szabó Attila Antal r. főtörzszászlós Hajdú-Bihar Rendőr-főkapitányság

A motoros járőr kategória díjazottjai:

1. helyezett: Farkas Attila r. zászlós Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

2. helyezett: Kótner Zoltán címzetes r. főtörzszászlós Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

3. helyezett holtversenyben: Béres Gábor r. főtörzsőrmester Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

                                              Bujpál Tamás r. főtörzszászlós Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az egyéni karos forgalomirányító összetett verseny díjazottjai

1. helyezett: Fodor Ferenc r. főtörzszászlós Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 

Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

2. helyezett: Tóth Tímea Rozália r. őrmester Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

3. helyezett: Czövek Csaba r. főtörzsőrmester Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A gépkocsizó járőr kategória díjazottjai:

1. helyezett: Zbiskó Péter címzetes r. törzszászlós Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

2. helyezett: Kornseé Ádám címzetes r. törzsőrmester Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

3. helyezett: Puklér András címzetes r. törzszászlós Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A csapatverseny végeredménye:

1. helyezett Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csapata

Fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

2. helyezett Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csapata

3. helyezett a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata

Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny Szekszárdon




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.