A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói pénzmosás bűntett gyanúja miatt folytattak nyomozást 27 személlyel szemben. Az elkövetők több mint 685 millió forint kárt okoztak külföldi gazdasági társaságoknak és magánszemélyeknek. A nyomozók a pénz egyhatodát különböző bankszámlákon találták meg, amelyeket lefoglaltak, illetve zároltak.
Az elkövetők 28. társa, egy 28 éves nigériai férfi ellen a bíróság 2019 júniusában nemzetközi, majd európai elfogatóparancsot adott ki, amely alapján 2019. október 22-én Olaszországban a helyi hatóságok elfogták.
A nyomozás adatai szerint a nigériai állampolgár közreműködött a bűncselekményből származó pénzösszegek eredetének leplezésében úgy, hogy társai megbízásából hamis útlevéllel bankszámlákat nyitott, majd azok adatait bűntársai rendelkezésére bocsátotta, hogy a bűncselekmény elkövetéséből származó pénzösszegekhez hozzájuthassanak.
A megnyitott bankszámlákra több mint 75 millió forint érkeztek bűncselekmények elkövetéséből, amelynek egy részét a férfi készpénzben felvette, a többit pedig tovább utalta négy társának, akik azt szintén kivették a számlákról.
Az olasz kollégák kiadatási eljárás keretében 2020. január 17-én délelőtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadták a nigériai állampolgárt a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály kollégáinak. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és egy rendbeli pénzmosás bűntett, valamint három rendbeli közokirat-hamisítás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.