Barion Pixel
Szerző: Győri Ítélőtábla 2021. január 22.

Halálra késelte ismerősét egy pulóverért, majd bódultan bement a rendőrségre feljelentést tenni, amiért meglopták

Akkor szúrjál le! - mondta a kocsmában az a férfi, akinek az volt a bűne, hogy felvette ismerőse Adidas pulóverét. A késsel fenyegetőző, kábítószertől bódult férfi erre tucatnyi szemtanú előtt leszúrta, majd autóval elmenekült a helyszínről. Később észrevette, hogy nincs meg a borítékban kapott heti fizetése és a zsebkése, amivel leszúrta haragosát. Ezen annyira bedühödött, hogy bement a rendőrségre feljelentést tenni. Másodfokon 12 évet kapott.

A Győri Ítélőtábla a korábbi elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és a vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre súlyosította.

A harmincas éveiben járó büntetett előéletű vádlott munkavégzés közben észrevette, hogy a sértett az engedélye nélkül hordja az ő Adidas pulóverét, amit nem sokkal azelőtt 38.000 Ft-ért vásárolt. Mondta neki, hogy használtan már nem kell a pulóver, fizesse ki, mire a sértett bocsánatot kért, és megígérte, hogy az interneten utánanéz, hátha kapható még a pulóver.

A vádlott 3 nappal később a fizetése átvétele miatt gépkocsijával a főnökéhez hajtott, aki egy kocsmában volt ismerőseivel, köztük a sértettel. A vádlott átvette a heti fizetését – 40.000 Ft-ot borítékban -, majd magához szólította a sértettet. Rögtön rákérdezett a pénzre, mire a sértett határozottan leszögezte, hogy nem fog fizetni, ezért a vádlott ököllel arcul ütötte. A sértett az ütés következtében térdre rogyott. A kocsmában tartózkodók közül tizenketten a sértett védelmére sietettek, a vádlottra rontottak, aki elővette és kinyitotta a zsebkését, és kaszáló mozdulatokkal tartotta távol magától a tömeget, melynek időközben a sértett állt az élére. A vádlott kb. 30-40 métert hátrált, közben leszúrással fenyegette a sértettet, aki azt felelte; "Akkor szúrjál le!” Ekkor a vádlott közepes erővel mellkason szúrta a 28 éves sértettet, aki a szúrás következtében összeesett, és a pultos által riasztott mentők sem tudták az életét megmenteni, a helyszínen elhunyt.

A vádlott a sértett leszúrását követően gépkocsijával elmenekült, majd megjelent a rendőrőrsön, hogy feljelentést tegyen a borítékban kapott fizetése eltűnése miatt, és azért, mert délután többen bántalmazták. A rendőrök emiatt orvosi vizsgálatra vitték, és őrizetbe vették, mert hivatalos tudomást szereztek arról, hogy valakit leszúrt.

A vádlott fizetése és a zsebkése nem került elő, ismeretlen körülmények között tűnt el. Megállapították azt is, hogy a vádlott a vezetési képességére hátrányosan ható kábítószer befolyása alatt, bódult állapotban vezette a személygépkocsiját.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettében, kábítószer birtoklásának vétségében, és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségében ítélte bűnösnek, ezért 10 év 6 hónap börtönbüntetésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre, és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
Elrendelte továbbá a korábban a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság által kiszabott 2 év börtönbüntetés végrehajtását is.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, „egyéb” jogi minősítés megállapításáért jelentett be fellebbezést.

A Győri Ítélőtábla a 2021. január 21-i nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre súlyosította.

Az ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság ugyan helyesen állapította meg a tényállást, azonban abból a büntetés mértéke esetében részben téves következtetést alkalmazott. A vádlott ölési cselekményét nem eshetőleges, hanem egyenes szándékkal követte el, mivel egy 8 cm pengehosszúságú késsel mellkason, szívtájékon szúrta a sértettet. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy tudatában volt annak, hogy a szúrás a sértett életét kioltja.

Alaptalan így a vádlott védője azon hivatkozása, hogy a cselekmény csupán halált okozó testi sértésnek minősül. A vádlotti fellebbezéssel szemben a vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben, jogtalan támadás nem érte azzal, hogy a sértett barátai a sértettet visszatartva hozzá közeledtek. Súlyosító körülmény, hogy a vádlott a cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Továbbá az is, hogy a cselekményét nem bánta meg, hanem a helyszínről elmenekült és a rendőrségen is csak azért jelent meg, hogy vélt támadóit feljelentse.

Emiatt az ítélőtábla a halmazati büntetésként kiszabható büntetési tétel középmértékében, 12 évben határozta meg a főbüntetés mértékét.

A címlapkép illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.