Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály Közlemény: Vas Vármegyei Főügyészség 2024. szeptember 04.

"Élve már nem fogsz innen hazamenni!" - Kiskorúakat rabolt ki egy fiatalkorú Szombathelyen

A Sportligetnél és egy Fő téri gyorsétteremnél keménykedett a fiú a nála gyengébbekkel és ha "kellett", akkor hasba térdelte az ijedt gyereket, csak hogy az illető átadja neki a pénzét. A telefont kegyesen visszaadta a rablás után, de valószínűleg nem azért, mert tanítási időben úgysem tudná használni.

Információnk szerint az a fiatalkorú fiú került letartóztatásba Szombathelyen, aki legalább két helyszínen rablást követett el a „csatlósaival”, azaz a bűnsegédjeivel.

Úgy tudjuk, hogy a Sportligetnél két kiskorút sikerült megszabadítania az értékeiktől, mindezt fenyegetéssel, nem sokkal a nyári szünet kezdete után. Az egyik gyerek biciklijét megfogta az elkövető, hogy ne tudja elhagyni a helyszínt, megütötte a fiút, majd a zsebeinek átkutatása után megszerezte a kiszemelt értéktárgyakat. A szavainak súlyt is adott, közölte a rémült kiskorúval, hogy élve nem fog hazamenni onnan. A rablónak két segítője is volt, akik biztosították a nyomasztó erőfölényt.

A szombathelyi Sportliget fasora Fotó: Tánczos Mihály

Egy másik fiú a szemtanúja volt az eseményeknek, ő már a látottak és hallottak hatása alatt volt, így ellenkezés nélkül átadta a táskáját, nem akarta megkockáztatni, hogy őt is megüssék.

A Fő tér egyik gyorséttermének teraszán szintén egy kiskorút szemelt ki magának a fiatalkorú elkövető némi gyors pénzszerzés reményében. A fiú azonban közölte, hogy nincs pénze, de balszerencséjére az élesszemű rablópalánta kiszúrta, hogy a telefontokban lapul némi pénz. Akkor már a rabló társa is odament és próbálták rávenni a fiút a telefonja átadására, de ő inkább menekülőre fogta. A fenyegetést ezután dulakodás követte és információnk szerint a rabló az ijedt fiú hasába térdelt, hogy nyomatékosítsa a szándéka komolyságát, de ez még mindig kedvezőbb volt a beígért leszúrásnál.

A szombathelyi Fő tér Légifotó: Tánczos Mihály

A rablónak így sikerült megszereznie a fiú mobilját, de a pénz elvétele után a készüléket visszaadta, valószínűleg elkerülendő a lebukást és talán úgy gondolta, hogy a kis érték miatt a tette megmarad a csíny kategóriában. Nem maradt.

A Vas Vármegyei Főügyészség közleménye alapján a Szombathelyi Járási Ügyészség eredményesen indítványozta szeptember 3-án annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint idén nyáron Szombathelyen három kiskorú sértettet rabolt ki társaival, továbbá egy gyermekvédelmi intézmény közfeladatot ellátó munkatársát is bántalmazta.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírája a 3 rendbeli rablás bűntettével és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével gyanúsított fiatalkorú letartóztatását– az ügyészi indítvánnyal egyezően – egy hónapra elrendelte.

A határozat ellen fellebbezést nem jelentettek be.

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását Légifotó: Tánczos Mihály

A közleményben szerepel, hogy a letartóztatott fiatalkorú egy gyermekvédelmi intézmény munkatársát is bántalmazta. Meg nem erősített információnk szerint az eset abban az intézményben történt, ahol az elkövető lakott.

Azt nem tudjuk, hogy mennyire volt hangos, vagy feltűnő a rablás a két helyszínen, de azt csak remélni tudjuk, hogy azért nem avatkozott közbe felnőtt, mert nem észlelték az esetet.

A szombathelyi Sportliget környéke Légifotó: Tánczos Mihály

Kérjük olvasóinkat, hogy ha rablás-gyanús esetet látnak, vagy azt észlelik, hogy valaki, vagy valakik fenyegetéssel, megfélemlítéssel szabadítanak meg valakit az értékeitől, akkor legalább tárcsázzák a 112-es segélyhívószámot! Az a néhány perc, amíg pl. egy gyereket fenyeget egy tinibanda maradandó nyomot, tartós félelmet hagyhat a sértettben.

Egy felnőtt már azzal is sokat segíthet, ha magabiztosan megkérdezi a nagyobbak gyűrűjében álló, látszólag megfélemlített gyereket, hogy minden rendben van-e és elkíséri egy darabon a kiskorút, miközben telefonon felhívja a gyerek szüleit.

A közösségi oldalakon az elmúlt hónapokban több olyan bejegyzést is láttunk, ami szerint fiatalokból álló kisebb csapat hívta fel magára a figyelmet Szombathelyen  botrányos viselkedéssel, trágár beszéddel, vagy ok nélküli kötekedéssel pl. a Fő téren, a Gayer parkban, a Thököly Imre utcában, a Savaria Múzeum környékén, illetve a Jégcsarnoknál. Biztosak vagyunk abban is, hogy nem minden olyan esetet jelentettek a rendőrségnek, ami már beleesik a rablás kategóriájába. A fentebb ismertetett egyik esetnél is elhangzott, hogy ha a rendőrséghez fordulnak, akkor megnézhetik magukat.

A szombathelyi Sportliget környéke Légifotó: Tánczos Mihály

Azoktól a fiataloktól, akik hasonló támadás elszenvedői voltak azt kérjük, hogy beszéljenek a szüleikkel, vagy az osztályfőnökükkel az esetről és ne gondolják azt, hogy ez szégyellni-, vagy eltitkolni való dolog. Az a fiatal, aki gyerekeket sanyargat, vagy kifoszt, az kontroll nélkül felnőttkorban sem fog leállni ezzel. A gyors bejelentés pedig azért is fontos, mert a közterületfigyelő kamerák segítségével nagyobb eséllyel lehet azonosítani az elkövetőket, vagy rekonstruálni a történteket.

Akik emeleti ablakból lesznek szemtanúi rablási kísérletnek, azok pl. mobiltelefonnal is készíthetnek felvételt az elkövetőkről, ami szintén hasznos lehet a rendőrségnek. Az önbíráskodásról viszont mindenkit lebeszélünk.

Fontos: ha valakit támadás ér, vagy kirabolják, akkor arról elsőként ne hangzatos Facebook-, TikTok-, vagy X (Twitter) bejegyzés szülessen, támogató lájkokért és együttérző szavakért, hanem először a hatóságokat értesítsék az esetről. Többször futottunk már bele olyan bejegyzésekbe, amik nagy felháborodást váltottak ki, de lassan kiderült, hogy nem csak hogy a rendőrséget nem értesítették, de a körülmények sem igazolták a leírtakat, a bejegyzés írója pedig törölte a posztját. 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.