Szerző: Tánczos Mihály Fotó: Illusztráció / 112Press 2022. január 04.

Vélemény: Hogyan téveszthették össze az elhunyt lányt a túlélővel a tapolcai vonatbaleset után?

Rendőrök tájékoztatták a szülőket január 3-án, hogy halottnak hitt lányuk túlélte az új év első napján történt balesetet, akit pedig túlélőnek hittek ő a helyszínen meghalt, az autót vezető testvérével együtt. A neten sokan vért kívánnak, a felelősök leváltását, mi viszont nyugalomra intenénk azokat, akik első felháborodásukban lincselnének. Körülírunk néhány dolgot, amik a vasúti balesetek beszámolóiból rendre kimaradnak.

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2022. január 1-jén délelőtt Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton lévő vasúti átjáróban. Egy személygépkocsi és az ott közlekedő vonat ütközött, az autóban utazók közül négyen a helyszínen életüket vesztették, egy embert pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Róla hamarosan elterjedt, hogy szintén meghalt, ezt később cáfolták

A rendőrség közleményt adott ki a fejleményekkel kapcsolatban: "Az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak."

A rendőrök január 3-án értesítették a Sz. M. szüleit, hogy január 1. délelőttje óta halottnak hitt lányuk életben van. És Gy.D. szüleit arról, hogy nem a gyermekük a baleset túlélője, mivel ő a testvérével, Gy.Z.-vel a helyszínen elhunyt.

El lehet képzelni, min mennek most keresztül a közvetlen családtagok, azonban az elsőre felfoghatatlannak tűnő tévedés csak addig tűnik lehetetlennek, amíg valaki nem ismeri a helyszíni körülményeket.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a következő sorok sokak számára felkavaróak lehetnek, annak ellenére, hogy körülírjuk a helyzetet.

Fontos: általánosságban írunk, a tapolcai baleset helyszínén nem jártunk, nem ismerjük a pontos körülményeket!

A szerelvény nem tud megállni…

A vonat és személyautó ütközések 99,99 százalékáért a személyautó vezetője a felelős. Ez azokra az esetekre is igaz, amikor nem működik a fénysorompó. Ennél az esetnél működött. Annak az esélye, hogy egy személygépkocsi utasfülkéje pontosan a mozdony ütközője elé kerüljön - meglepő talán - nagyon kicsi. De ahogyan lottó ötös is van időnként, úgy ilyen esetek is előfordulnak.

A 70-100 tonnás mozdony ütközőjének behatolása az utastérbe a leggyakrabban azonnali halált jelent azoknak, akiket elér, majd ha a jármű nem repül le a sínről, akkor a vonat hosszan tolja, gyűri, forgácsolja az autót, amíg meg tud állni.

Próbáljuk óvatosan megfogalmazni: sok vasúti baleset több száz méteres helyszínén nem csak az autó alkatrészeit kell összegyűjteni. És ezért van, hogy egy ideig nem lehet tudni, hány halottja van egy ilyen balesetnek, csak annyit, hogy eddig biztosan hányan haltak meg. (Pl. a megtalált fejek száma alapján.)

A személyes tárgyak, ruházatok is keveredhetnek a mozdony által végzett rombolás során.

Sajnos a túlélőket sem úgy kell elképzelni egy ilyen eset után, ahogyan azt sok filmben látni lehet. Nagyon sokan közülük teljesen felismerhetetlenek, rendkívül súlyos sérülésekkel és  ismételten nem mennénk bele a részletekbe. Elég annyi, hogy sokszor azt sem lehet megállapítani, milyen színű a sérült haja, ha egyáltalán van még haja….

Viszont ez magyarázatot ad arra, miért nem lehet róla jó személyleírást adni, azt pedig talán mindenki megérti, hogy ilyenkor kérdéseket sem lehet feltenni az illetőnek, mert ha egy ideig eszméleténél is van, válaszolni nem tud.

A kórházban a felismert sérülések alapján - ha szükséges - életmentő műtéteket hajtanak végre, majd a sérült megkapja a szükséges kötéseket. Egy súlyos fej- és felsőtesti sérülés esetén hiába állnának a szülők az intenzív ablakánál, jó eséllyel nem ismernék fel saját gyermeküket, még akkor sem, ha nem lenne bekötözve.

Kérjük olvasóinkat, hogy a fentieket mérlegeljék, mielőtt elhamarkodottan kívánnának rosszat valakinek, illetve ahogy azt láttuk más cikkeknél: többen halált kívánnak a felelősöknek és azok gyermekeinek is... Valószínűnek tartjuk, hogy nem trehány mulasztás  áll a tapolcai baleset áldozatainak azonosítása mögött, hanem az általunk említett és nem részletezett dolgok. Ezt bizonyára kivizsgálják majd.

A legfontosabb most, hogy az egyetlen túlélő felépüljön és kapjon megfelelő segítséget a baleset feldolgozásához, a barátok elvesztéséhez és a családtagjaikat elvesztők is képesek legyenek feldolgozni a számukra elképzelhetetlen tragédiát.

A járművezetőknek pedig a tudatalattijában maradjon meg ez az eset és ösztönözze őket fokozott figyelemre a vasúti átkelők előtt.

Címlapképünk illusztráció, egy másik vasúti baleset helyszínén készült.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.