Szerző: 112Press
2022. június 02.
Kanyarodó VW-vel ütközött előzésben lévő Suzuki motor a Markusovszky kórháznál
Megsérült a motoros abban a balesetben, ami a Horváth Boldizsár körút és a Markusovszky utca kereszteződésében történt csütörtökön délután.
A Horváth Boldizsár körúton a 11-es Huszár út felől érkező Volkswagen személyautó vezetője a kórház utcájába akart balra bekanyarodni.
Kérdésünkre válaszolva a sofőr elmondta, hogy kitette az irányjelzőjét és a tükörbe is belenézett, azonban nem látta az érkező motort.
A férfi megkezdte a balra kanyarodást, amikor az autója bal elejének nekiütközött egy vele egy irányba tartó Suzuki motorkerékpár.
Az ütközés után a motor a járdáig csúszott, a motoros pedig tovább sodródott a füves területig.
A védőfelszerelést viselő férfi fel akart állni, de az azonnal a segítségére sietők erről lebeszélték.
A mentők megvizsgálták és beszállították a szomszédos kórházba a motorost, aki eszméleténél volt. A férfi okosóráját később a személyautó alatt találták meg.
A helyszíni szemle ideje alatt rendőri irányítás mellett haladhatott a forgalom. Kisebb félreértések természetesen most is akadtak. Egy sofőr például nem értette, hogy más helyszínről érkező szirénázó mentő miért haladhatott a kórház felé, ha más ezt nem teheti meg. Egy másik sofőr pedig arra hivatkozott, hogy nem vette észre a rendőrt, de ha már sikerült elhajtani mellette, akkor hadd menjen tovább. Nem mehetett...
címkék:
szombathely
horváthboldizsár
krt
markusovszky
utca
kereszteződés
suzuki
motor
volkswagen
vw
baleset
kanyarodás
előzés
ütközés
rendőrség
torlódás
Kapcsolódó hírek
Kanyarodó Fiat lökött fel előzésben (kikerülésben) lévő robogót - egyik fél sem ismerte el a felelősségét
tovább
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.