Szerző: 112Press 2020. augusztus 19.

Kanyarodó Fiat lökött fel előzésben (kikerülésben) lévő robogót - egyik fél sem ismerte el a felelősségét

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt szerdán délelőtt Szombathelyen, a Pálya úton. Balra kanyarodó személyautó lökte fel a mellette elhaladó robogót.

A Csaba út irányába tartó Fiat vezetője balra akart bekanyarodni egy Tüzép telephelyre. A szemből érkező miatt meg kellett állnia.
 
Balra kanyarodás közben ütközött a Fiat a robogóval
 
-Kint volt az irányjelzőm, balra indexeltem, amikor elment a szemből érkező, akkor elindultam és a kocsi elejével meglöktem a mellettem elhaladó motorost, aki ettől elesett. Azonnal siettem és felsegítettem a földről - mondta el a Fiat vezetője, aki nem érzi magát felelősnek a balesetért.
 
A robogót vezető férfit a mentők kórházba szállították
 
-Az utca elején is meg kellett állnom egy kikanyarodó jármű miatt, akkor a motoros a hátam mögött állt. Nem tudom, miért kezdett előzésbe, amikor láthatta az irányjelzőmet.
 
A robogóval közlekedő férfi megsérült a balesetben, őt a mentők a Markusovszky kórházba szállították.
 
A jelölt helyen ütközött a személyautó a robogóval
 
Információnk szerint ő sem ismerte el a felelősségét a balesetért. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Mit mond a KRESZ?

A kikerülésre (KRESZ 35.§) az előzés (KRESZ 34.§) szabályai vonatkoznak. Bekanyarodás (KRESZ 31.§) során (6) a balra bekanyarodó jármû vezetõje párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úton a bekanyarodást akkor hajthatja végre, ha meggyõzõdött arról is, hogy balról jármûvének elõzését vagy kikerülését másik jármû nem kezdte meg.

kf5

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.