2017. május 24.

A hatodikról ugrott ki, meghalt a férfi Szombathelyen

A Bem József utcai tízemeletes egyik hatodik emeleti lakásának ablakából ugrott ki a férfi, az életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, idegenkezűség nem merült fel.

A hatodikról ugrott ki, meghalt a férfi Szombathelyen

Sok munkába, vagy iskolába induló ember szembesülhetett azzal, hogy valaki véget vetett az életének szerdán reggel, a szombathelyi Bem József utca tömbházánál. Az áldozat információink szerint egy ötvenes éveiben járó férfi, akinek nem volt felesége. Testvérénél lakott és néhány hónappal korábban elveszítette egy közeli hozzátartozóját. Évekkel korábban pedig másik testvérét veszítette el tragikus körülmények között. A férfi hirtelen elhatározásból át akarta úszni a Csónakázó tavat, de már csak a holttestét tudták kiemelni a szombathelyi tóból.

A hatodikról ugrott ki, meghalt a férfi Szombathelyen
Beszéltünk több házban lakóval, akik elmondták, hogy az elmúlt években többen is kiugrottak az ablakon. Egy hölgy elmondta, negyven éve lakik a házban és ez alatt öt hasonló öngyilkosságot látott személyesen is. (2011. szeptemberében részletesen beszámoltunk az egyikről, ott egy fiatalember ugrott ki a 10. emeletről, drog hatása alatt.)

A hatodikról ugrott ki, meghalt a férfi Szombathelyen

Az alábbi oldalon azok találhatnak hasznos segítséget, akiknek a fejében már megfordult az öngyilkosság gondolata, esetleg megkísérelték már, de megszólítják az öngyilkosok hozzátartozóit és környezetét is.

Öngyilkosság megelőzés

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

A hatodik emeletről ugrott ki egy férfi Szombathelyen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.