Barion Pixel
Szerző: TM 2016. március 11.

Videó: A halálba ugró herbálfüggő fiú édesanyjával beszélgettünk Szombathelyen

A 18 éves Attiláról azt hitte az édesanyja, hogy új dalszöveget ír, pedig a búcsúlevelét körmölte, majd kiugrott a negyedik emeletről. A fiú napi szinten fogyasztott herbált, azaz szintetikus drogot. Videónkban az édesanya szólal meg és beszél a halálesetig történtekről.

Videónkban meghökkentő részletek derülnek ki a szombathelyi fiatal, Attila öngyilkosságáról. Azaz azok számára lehet ez különös, akik el sem tudják képzelni, mit tesznek a szintetikus drogok egy fejlődő szervezettel és hogyan teszi tönkre egy kábítószerfüggő a családja életét.

 

Attila nem dolgozott. Néhány évig nevelőintézetben élt zűrös dolgai miatt, de 18 éves korában hazakerült. Családját fizikailag soha nem bántalmazta, de megkövetelte a napi pár száz forintját, amiből kábítószert, ún. herbált, vagy biofüvet vásárolt. Ettől aztán „beállt” és aznapra nem volt baj vele. Ha nem kapott pénzt, akkor az ismert drogos találkahelyekre ment, összeszedegette a kábítószeres csikkeket és abból próbálta kielégíteni a drogszükségletét.

szv

Édesanyját teljesen kikészítette a követelőzés, többször előfordult, hogy azért adott a fiának pénzt, hogy az megvehesse a herbált és ezután békén hagyja a családot arra a napra. A fiú korábban már felvágta az ereit, erre állítólag belső hangok utasították. Anyját rendszeresen megtagadta, az volt a kényszerképzete, hogy ő a spanyol király fia. Legjobban a tükörképével tudott beszélgetni. Ha most valaki elmosolyodott ezen, akkor próbálja elképzelni ugyanezt egy közeli családtagjával. Egyáltalán nem vicces…

Attila kötelező gyógykezelését február végén rendelte el a Szombatheléyi Járásbíróság, a pszichiátriai vizsgálat után. Az orvos Rivotrilt és Haloperidolt írt fel a fiatalembernek, egy másik gyógyszert váltva ezzel. (A két gyógyszer neve egyébként több életellenes bűncselekménynél és öngyilkosságnál is felmerült, főleg azután, hogy a páciensek abbahagyták ezek szedését.)  A fiú az elmúlt napokban állítólag nem vette be a gyógyszereit.

szv3

A fiú lopott is a családtagjaitól, az eladogatott tárgyak, ruhaneműk árából kábítószert vásárolt. A környéken nyílt titok, hogy sokan szívják a megtévesztő módon biofűnek nevezett mérget Szombathely ezen városrészében. A herbál ára a parkolóban 300-600 forint körül mozog. Senki nem tudja, mit tartalmaz, a lényeg, hogy „üssön”. És a növényi törmelékkel felitatott méreg valóban üt. Van, akinek az orrából locsog a vér, van, aki fennakadt szemekkel rángatózik, vagy szörnyekkel küzd. És vannak, akik csak nevetnek és olyasmit csinálnak, amit kitisztulva már szégyellnek.

Attila "beállva" szintén csinált hülyeségeket. Például kitörte a lépcsőház ablakát és összevérezte a lépcsőt. Édesanyja mindig próbálta helyrehozni fia bajos dolgait és kérlelte a fiút, hogy viselkedjen normálisan, mivel egyszer az utcán találják magukat.

herb8

Az anya időközben felmondott a munkahelyén és ő is orvosi segítségre szorult. A 46 éves asszony másfél nappal a haláleset előtt ment el szakrendelésre. Megmutatta az ambuláns kezelőlapját, amin az anamnézisnél ez áll: „Fiával kapcsolatos problémák aggasztják. Emiatt ideges, nem tud aludni.” Az asszony konkrétan rettegett, hogy fia vajon mit tesz másnap. A diagnózis: „Kevert szorongásos és depressziós zavar.” Másfél nappal később Attila kiugrott a negyedikről. Édesanyja éppen mosott, percekkel korábban beszélt fiával, aki éppen a búcsúlevelét írta. Az asszony azt hitte, rap-szöveget költ. Ahhoz állítólag nagyon értett.

herb5a

A fiú nem halt meg azonnal. Mondta a köré gyűlő embereknek, hogy búcsúlevél van nála és testvéreit hívta. Ekkor már nagyon erős fájdalmai voltak. Nem sokkal később meghalt a kórházban.

„Örülök, hogy bementem és láttam. Már halott volt, de úgy nézett ki, mint aki alszik. Békésen, csendesen. Így marad meg bennem az emléke” – sírta el magát sokadszorra az édesanya.

Nem az első eset Szombathelyen

Februárban egy volt sportoló vetette ki magát a kilencedik emeletről Szombathelyen, 2011-ben pedig egy herbálfogyasztó fiatalember nekifutásból ugrott ki a tizedik emeleti lakásuk ablakából. Akkor is beszélgettünk az elhunyt fiú édesanyjával. Videóinkkal az a célunk, hogy sokak figyelmét felhívjuk a kábítószerek veszélyeire. A most elhunyt fiú édesanyja korábban látta ezt a videónkat, de soha nem jutott eszébe, hogy ez vele is megtörténhet...
 


2011-es felvétel, hasonló haláleset után

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.