Szerző: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság / BRFK 2020. május 25.

Harapó, késes, idős embert kifosztó nő és kutyát fegyverként használó férfi

Az elmúlt hetekben több olyan bűncselekmény is történt, ahol az elkövető gyaníthatóan valamilyen bódító szer hatása alatt állt. Az ismeretlenhez bekopogó, majd követelőző nő esete sem hétköznapi.

Egy ismeretlen nő 2020. április 9-én délután bekopogott a kecskeméti Szegedi út egyik házába, és ott pénzt kért az ott lakótól. Miután a 71 éves férfi nem adott pénzt neki, szidalmazni kezdte, és megharapta a felkarját. Ezután bement a házba, ahol továbbra is pénzt követelt először ordítva, majd egy ott talált kést a kezében fogva.

Ennek hatására a sértett kiszaladt az ingatlanból. Percekkel később a férfi visszament otthonába, ahol a nő egy üveggel akarta megdobni. Ekkor a sértett elővette a pénztárcáját, hogy abból 1.000 forintot adjon neki, de egy hirtelen mozdulattal körülbelül 66.000 forintot vett ki a tárcából a nő, aki ezután elfutott.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, és gyanúsítottként kihallgatták a kifosztással gyanúsítható 25 éves helyi nőt.

Az ügyben a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Kutyáját használta fegyvernek a rabló

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságán 2020. május 19-én 10 órakor tett bejelentést egy 56 éves nő, hogy egy órával korábban kirabolták a Városligeti körúton. A nő a nyomozóknak elmondta, hogy egy vendéglő előtt sétált, amikor egy férfi odalépett hozzá és ráuszította a kutyáját. Az állat a nőt megpróbálta megharapni, gazdája pedig ez idő alatt letépte övtáskáját, majd elmenekült.

kutyáját uszította a kiszemelt áldozatra a rabló Fotó BRFK

A zuglói rendőrök a bejelentő által megadott személyleírás alapján megkezdték a férfi forró nyomon üldözését, melynek eredményeként 11 óra 15 perckor a Nagymező utcában felismerték a 67 éves A. Jánost és elfogták. A járőrök a férfinél megtalálták a sértett övtáskáját, amit a nőnek visszaadtak. A rendőrök a férfi német juhász keverék kutyáját gazdája előállítását követően ideiglenesen állatmenhelyen helyezték el.

A BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói A. Jánost rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.   

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.