Szerző: Veszprém Megyei Főügyészség 2019. szeptember 10.

Volt élettársát össze-, a kutyáját agyonverte a férfi - nem tett feljelentést a nő

Agyonverte négy hónapos kutyáját, miután összeverte élettársát egy devecseri férfi. A bántalmazott nő nem tett feljelentést, hasonlóan a szombathelyi utcán hajánál fogva vonszolt nőhöz.

A Veszprém Megyei Főügyészség garázdaság és lopás vétsége, valamint állatkínzás bűntette miatt a letartóztatását indítványozta annak a 26 éves devecseri férfinak, aki 2019. szeptember 4-én mobiltelefont lopott, majd a helyi buszpályaudvaron a volt élettársát bántalmazta, másnap pedig a 4 hónapos kutyájával végzett.

A megalapozott gyanú szerint az elkövető az esti órákban a vaskapun keresztül ismerősei csalàdi házának udvarába mászott, és rángatni kezdte a bejárati ajtót. Miután azt kinyitották neki, a férfi beszaladt a házba, a szobában magához vett egy kisebb értékű mobiltelefont, és azzal elfutott.

A férfi ezt követően, este nyolc óra körül a buszpályaudvaron találkozott a volt élettársával, akivel szóváltásba került, majd többször megütötte, megrúgta. A nő végül a várótermi büfé dolgozójától kért segítséget, s annak mobiltelefonján értesítette a rendőrséget. A gyanúsított ekkor is bántalmazta a sértettet, majd a váróteremből kiment, távozásakor pedig a büfé ablakát beütötte. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, de emiatt nem kérte a volt élettárásnak megbüntetését.

Bántalmazás - Kép forrása pakistantoday.com.pk

A férfi a buszpályaudvaron az előzőleg eltulajdonított mobiltelefont eldobta, melyet a rendőrség lefoglalt, így a lopással okozott kár megtérült.

Az elkövető másnap délelőtt 4 hónapos kutyáját magával vitte az egyik kávézóba, ahol az állat be akart bújni a sütő mellé, mire a férfi az ölébe vette, majd ököllel kétszer tarkón ütötte úgy, hogy az állat nyüszített és remegett, az orra pedig vérezni kezdett. A gyanúsított ezt követően távozott az üzletből. A férfi délután egy óra körül ismét bántalmazta az állatot, azt a nyakbőrénél fogva felemelte és a földhöz vágta, majd amikor el akart futni, többször nagy erővel belerúgott. A kutya a bántalmazást követő rövid időn belül elpusztult.  

A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adott, és a terhelt letartóztatását egy hónapra elrendelte.

 

Nem tett feljelentést a bántalmazott nő
 

Másfél hete számoltunk be egy szombathelyi esetről, ahol hajnalban egy férfi bántalmazott egy nőt, a hajánál fogva vonszolta, ököllel ütötte a fejét. A kétségbeesett segélykiáltások miatt többen tárcsázták a segélyhívót, illetve civilek is a nő keresésére indultak. A rendőrök nagy erőkkel keresték a bántalmazott és segítséget kérő nőt, akit meg is találtak egy családi ház emeleti szintjén, miután berúgtak egy ajtót. A nő azonban közölte, hogy csak félreértés történt... Az esetről itt olvashatnak részleteket.

 

A kép illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.