Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály Fotó: Olvasó 2025. május 07.

Külföld: Nem rablás történt Bécs mellett – egy guruló páncélszekrény tankolását örökítette meg olvasónk

Fényképet kaptunk egy vasi olvasónktól arról, hogy egy Bécs melletti benzinkutat lezártak a rendőrök és kommandósokat látott a kútoszlopok között. A kép alapján kiderült, hogy nem bűncselekmény helyszínét örökítette meg.

A képen látható termetes Mercedes megkülönböztető jelzésekkel rendelkezik és az osztrák rendőrség színeiben pompázik, így először erre kerestünk rá, hogy kihez is tartozik.

Hamar rá is találtunk a „guruló páncéltermekre”, a Mamba és Sepp névre keresztelt értékszállító kamionokra. (A képen a Sepp látható.)

Az alábbi cikkből kiderül, hogy az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) és az Osztrák Belügyminisztérium 1967-ben kötött egy megállapodást a biztonságos készpénzszállításról. Ezt 35 évig a Bundesgendarmerie (szövetségi csendőrség) látta el. Az Euro 2002-es bevezetésével az Einsatzkommando Cobra (EKO Cobra) is bekapcsolódott a védelembe. Jelenleg az EKO Cobra mellett  Alsó-Ausztria tartomány közlekedési osztálya, a WEGA bevetési egység és a Schwechat városi rendőrkapitányság is részt vesz a szállítmányok biztosításában.  

Guruló páncélterem Bécs mellett, egy benzinkúton - Fotó: Olvasó

Az OeNB speciálisan kialakított értékszállító járműveket, ún. guruló páncéltermeket használ. Egy ilyet örökített meg olvasónk tankolás közben. Találtunk egy látványos videót, amiben menet közben is megtekinthetők ezek a mozgó trezorok:

A fényképet köszönjük olvasónknak!


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.