Barion Pixel
Szerző: Pest MRFK 2020. január 12.

Frissítve: A boncoláskor derült ki a bűncselekmény - elfogták a lopott autót használó elkövetőket

A három tiborszállási személyt emberölés bűntettének megalapozott gyanújával vették őrizetbe.

Frissítés 01.13:

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta egy büntetett előéletű negyvenkét éves nő, tizenkilenc éves fia és szintén büntetett előéletű harminchét éves élettársa letartóztatását, mert értékeiért megöltek egy dunavarsányi férfit.

A gyanú szerint az elkövetők 2019. december 31-én, Dunavarsányban, egy rokonuknál fogyasztottak napközben alkoholt, majd onnan 23 óra körül átmentek az ötvenhat éves sértetthez azzal a szándékkal, hogy tőle pénzt szerezzenek. A sértettel azonban italozás közben összeszólalkoztak és távozniuk kellett.

Később azonban az elkövetők visszatértek és erőszakkal benyomultak a házba, ahol a nő élettársa eszméletlenre verte a sértettet, míg társai értékek után kutattak. A magához térő sértettől a tizenkilenc éves elkövető pénzt követelt, miközben harminchét éves társa többször fejbe rúgta. A cselekménybe a negyvenkét éves nő is bekapcsolódott, az elkövetők végül különböző, a kezük ügyébe kerülő dologgal ütötték a sértett fejét, egy mikrohullámú sütőt is hozzávágtak, majd egy étkezőasztalt is ráborítottak.

A bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.

Ezután az elkövetők az általuk a házból összeszedett értéktárgyakkal és élelmiszerrel eltávoztak.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja a nőt és a két férfit.

A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte a letartóztatásukat mivel szökésüktől lehet tartani, illetve fennáll a harminchét éves férfi esetében veszélye annak, hogy szabadlábon újabb bűncselekményeket követne el.

Korábban írtuk:

A nyomozás jelenlegi adatai szerint 2020. január 4-én otthonában családtagjai holtan találtak egy 56 éves dunavarsányi férfit. A helyszínen nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért közigazgatási hatósági eljárás indult az elsődleges orvosi vélemény szerint a 2019. év utolsó napján, a szilveszteri buli közben bekövetkezhetett halál körülményeinek tisztázására.

Az igazságügyi szakértő bevonásával végzett boncolás alkalmával öt nappal később a férfi testén bántalmazásból eredő sérüléseket rögzítettek, ezért az eljárást immár a büntetőeljárás szabályai szerint, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatták a Pest megyei életvédelmi nyomozók. Számukra mindössze 24 óra elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy azonosítsák és elfogják a gyanúsítottakat.

elfogas

A rendőrök időt és fáradtságot nem kímélve gyűjtöttek össze néhány óra alatt annyi adatot, amely alapján kijelenthették, a bűncselekményt nagy valószínűséggel hárman követték el: a 36 éves B. Krisztián, élettársa a 41 éves N. Károlyné és fia, a 18 éves N. Tamás.

elfogas3

Körözést adtak ki ellenük, miközben kapcsolatrendszerüket igyekeztek minél szélesebb körben feltérképezni. Így jutottak el a Komárom-Esztergom megyei Naszály településre, ahol késő este egy Kinizsi utcai háznál, egy Suzuki típusú személygépkocsi körül látták meg a két körözött férfit. A járműbe szálló és azzal elinduló férfiak útját egy Pest megyei nyomozókkal teli rendőrautó állta el.

Az erősítésként megérkező komáromi és további Pest megyei rendőrök a házból felszólításra kilépő N. Károlynét elfogták. A bujkálásra használt házat ezek után átkutatták, és számos, a megölt dunavarsányi férfi otthonából származó mobiltelefont, ékszert, élelmiszert lefoglaltak. Miután kiderült, hogy a Suzukit lopás miatt körözik, azt is lefoglalták.

A rendőrök elfogták az emberöléssel gyanusított három személyt

B. Krisztián, N. Károlyné és N. Tamás tiborszállási lakosok ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vételük mellett - folytatja a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.