Szerző: Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály 2020. augusztus 14.

Beszélt a bűntárs: Elfogták a hazánkban bujkáló szlovák bűnőzőt és barátnőjét lelövő gyilkost

Az álnéven hazánkban élő, körözött szlovák bűnözőt és barátnőjét a vagyonuk megszerzéséért végezte ki egy szlovák férfi, magyar bűntársa a testek feldarabolásában és elásásában segédkezett.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály (KR KÜFFO) Életvédelmi Osztálya előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást H. Zsolt 41 éves magyar és K. Norbert 42 éves szlovák állampolgár ellen.

 

A nyomozást 2018. januárjában kezdték meg a rendőrök, miután bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy budapesti lakásában – vagyonának megszerzésérét – megöltek egy szlovák állampolgárt, illetve a vele élő barátnőjét, majd a holtesteket feldarabolták és elásták.

Feldarabolták és elásták a testeket

A XIII. kerületi lakópark egyik földszinti lakásában rendkívül alapos helyszíni szemle alkalmával emberi eredetű vérszennyeződéseket találtak. Az ebből felállított genetikai profil útján sikerült azonosítani egy 43 éves szlovák állampolgárt. A férfi – aki hamis okmányokkal bérelte korábban a lakást – Szlovákiában elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt kiszabott 8 éves letöltendő szabadságvesztése elől bujkált 2014. óta hazánkban.

A gyanúsított gépjárműve Esztergomban

A felderítés érdekében a Szlovák Köztársaság és Magyarország legfőbb ügyészei által engedélyezett nemzetközi nyomozócsoport alakult az ügyben. A szlovák felet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a Komárnói Rendőrkapitányság és a Szlovák Köztársaság Speciális Ügyészi Hivatala, Magyarországot a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya és a Fővárosi Főügyészség képviselte.

Tájékoztató a sikeres elfogásról

A Komárnói Rendőrkapitányság munkatársai megállapították, hogy a 43 éves férfival együtt élő 29 éves barátnője 2016. tavasza óta szintén eltűnt. A nő hozzátartozóitól vett biológiai minták és a Marina parti lakásból rögzített emberi vérszennyeződések összehasonlítása alapján sikerült azonosítani a hölgy nyomait, így feltételezhető volt, hogy ő a másik áldozat. A magyar nyomozók a bűncselekmény elkövetése után két évvel felkutatták és lefoglalták a barátnő autóját is.

A kettős emberöléssel gyanúsított férfi elfogása

A rendőrök 2018 július 9-én Pilisszentiván külterületén egy erdős területen tetemkereső kutyákkal és talajradar segítségével egy méter mélységben elásva megtalálták a sértettek holttesteit. Az orvosszakértők megállapítása szerint halálukat lövések okozták, majd testüket feldarabolták és mészbe ágyazva elhantolták.

A KR KÜFFO Életvédelmi Osztályának nyomozói az üggyel összefüggésben gyanúsítottként hallgatták ki a más bűncselekmény miatt letartóztatásban lévő 41 éves H. Zsoltot. A férfi vallomásában elmondta, hogy 2015-ben ismerkedett meg egy magyar ajkú szlovák állampolgárral, K. Norberttel, akivel három erőszakos bűncselekményt követett el Szlovákiában. A gyanúsított előadta azt is, hogy 2016. február 11-én a Marina parti lakásban K. Norbert egyedül követte el a kettős emberölést, ő csak a holttestek darabolásában és elásásában vett részt.

Erdőben ásták el a lelőtt párt

A magyar rendőrök a szlovák társszervekkel és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével 2020. július 24-én összehangolt akció keretében fogták el K. Norbertet Esztergomban. A férfit – aki korábban több erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt volt már büntetve nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon is – és társát előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják a rendőrök, H. Zsoltot bűnsegédi magatartással.

A rendőrkovoj Esztergomban, az elfogás után

K. Norbertet a Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatásba helyezte.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.