Szerző: Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség / Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. december 20.

Állatkínzással vádolják a kiskutyákat dobozban szállító férfit

Állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség egy veszprémi férfival szemben, aki 2018. június elején a személygépkocsija csomagtartójában úgy szállított kutyakölyköket, hogy azok egyike hőgutát kapott.

A vádirat szerint az elkövető a délutáni órákban Veszprémből Balatonalmádiba akarta vinni a hat darab, nyolc hetesnél fiatalabb kutyakölyköt, s ezért az állatokat egy kartondobozban, a gépkocsija kalaptartóval lezárt csomagterébe helyezte. A kartondoboz felülről le volt ragasztva, míg az oldalán egy akkora lyuk volt, melyen egy kiskutya éppen kifért.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A férfi a fiatal állatokkal nem ment egyesen Balatonalmádiba, hanem azzal, hogy római kori romokat keres, egy, a közelben lévő murvabánya irányába kanyarodott. A vádlottat a rendőrök a murvabánya melletti földúton igazoltatták, és a jármű csomagtartójában megtalálták a hat darab kiskutyát.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A kutyakölykök közül négy a doboz mellett volt, és kapkodta a levegőt, míg a másik kettő a dobozban mozdulatlanul feküdt, őket a rendőrök vízzel locsolták. A legrosszabb állapotban lévő kiskutyát végül állatorvoshoz kellett vinni, mert a nyári melegben, a gépkocsi zárt csomagterében hőgutát kapott.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon büntetővégzést, és a férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.