2018. július 03.
Országos horgászversenyt tartottak a mentők a Vas megyei Zsenyén, ahol idén is a debreceni Halmentő Team bizonyult a legrátermettebbnek a kopoltyúsok kifogásában.
tovább 02018. július 03.
Olvasónk balesetével kapcsolatban pár éve megírtuk, hogy a sofőr feltehetőleg elaludt a volán mögött, áttért a szemközti sávba és sérüléses balesetet okozott. Az okozó már újra vezet, de vezeklésül megírta, mi történt a baleset előtti percekben. Valójában ugyanis nem aludt el.
tovább 02018. július 03.
Az idei évben először írták ki az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztését célzó pályázatot, amelynek elbírálását követően Vas megyében öt szervezet jut összesen húszmillió forint támogatáshoz.
tovább 02018. július 02.
Öt vasúti átjárót zár le a vasúttársaság az éjszakai órákban vágányszabályozási munkálatok miatt a következő napokban Győr-Moson-Sopron és Vas megyében. A munkálatokat hat órán belül befejezik, így a lehető legkisebb fennakadást okozza a szükséges lezárás.
tovább 02018. június 30.
Szombaton Vasváron gyülekeztek Vas megye önkéntes tűzoltói, hogy kismotorfecskendő szerelésben és tűzoltó stafétában mérjék össze erejüket.
tovább 02018. június 29.
Árokba borult és ott többször átfordult egy gépkocsi a 86-os főúton Vasegerszegnél. A jármű sofőrje súlyosan megsérült a balesetben, de ki tudott szállni a járműből.
tovább 02018. június 27.
Húsz eltűnt személy megtalálásához kérjük olvasóink segítségét. Többségük az elmúlt napokban, hetekben tűnt el és országszerte felbukkanhatnak, vagy akár a határon túl is. Az eltűntek többsége tinédzser, de idősebbeket is találunk a listán.
tovább 02018. június 21.
Nehézpáncélos küzdelem bemutatója, solymász bemutató, haditorna, lovagi torna, lovas kopjatörés és párviadal, csatajelenet is szórakoztatta a Mátyás király emlékév rendezvényen résztvevőket Szombathelyen, az Őrvidékházban.
tovább 02018. június 19.
Egy Simon-Júdás napi vásáron árult hamis órákat egy nő, az ügyészség pénzbüntetéssel sújtaná. Gímszarvasbika trófeát lopott el egy bekerített udvar teraszáról egy férfi, aki eddig sem volt ismeretlen a bűnüldözők előtt.
tovább 02018. június 19.
Sok fotóval és videókkal mutatjuk meg a 135 éve fennálló Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület jubileumi ünnepségét. Az ünneplés nemcsak a jubileumnak, hanem az új tűzoltógépjárműnek és a tűzoltó laktanyába visszakerült Szent Flórián szobornak is szólt.
tovább 0