2018. november 26.
A szerb sofőr kicsit elszámolta a távolságot az üzemanyagtöltő állomáson, egy magyar kollégája pedig Szombathely határában lett rosszul a volán mögött..
tovább 02018. november 26.
Több esetben fűtéssel kapcsolatos tüzelés következtében keletkezett tűz, illetve akadt gyújtogatás-gyanús eset is. A használt gumiabroncsok öngyulladása esős időben ugyanis eléggé ritka dolognak számít, főleg hajnalban.
tovább 02018. november 26.
Egy idős asszony esett a földre a kerékpárjáról, miután egy jobbra kanyarodó autó elsodorta.
tovább 02018. november 26.
A feltehetőleg sötét színű, kis méretű autó Szombathely belvárosa felé tartott 6 óra után a Dolgozók útján, amikor a Faludi Ferenc út kereszteződésénél elgázolt egy középkorú asszonyt. A jármű megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
tovább 02018. november 23.
Ismét a Facebookon jelent meg egy hátborzongató, de sok kérdést felvető bejegyzés, amit több ezren osztottak meg és szinte lincshangulat alakult ki az orvosokkal, ápolókkal szemben. Mi ismét szembe úsztunk az árral és igazunk lett, azonban ennek nem örülhetünk őszintén.
tovább 02018. november 23.
Vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi amortizált le egy kerítést Kőszegen, míg Szombathelyen egy figyelmetlen autóvezető miatt szenvedett súlyos sérülést egy segédmotorkerékpáros. A vétkes sofőrök ellen most emeltek vádat.
tovább 02018. november 21.
Egy 50 négyzetméteres családi házban keletkezett tűz szerdán éjszaka, a szombathelyi Parkerdő közelében. A tűzoltók 20 négyzetméteren megbontották a tetőt.
tovább 02018. november 21.
A férfi zárás előtt lépett be a Zanati úti dohányboltba és indokolatlanul lőtte arcon gázfegyverrel az eladónőt. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.
tovább 02018. november 15.
Egy szombathelyi üzem területén csaptak fel a lángok szerdán éjjel, egy munkagép és a környezete égett. A helyszínre érkező szombathelyi és sárvári tűzoltók megfékezték a tüzet. Személyi sérülés nem történt.
tovább 02018. november 11.
A rangos díjat az idén Kontics Sándor tűzoltó főhadnagynak ítélték oda. Kitűnő szakmai irányításának köszönhetően Szombathelyen és környékén bekövetkezett eseményeket a készenléti állomány magas szakmai szinten és a lehető legkisebb kár bekövetkezése mellett számolta fel. A díjazottról több sportesemény kapcsán is beszámoltunk már, amelyeken versenyzőként...
tovább 0