2018. január 19.
A határmenti város bárjában 100 euró, vagy 30 ezer forint volt egy óra szexuális szolgáltatás tarifája. A lányok ennek a felét kapták meg. Az ügyészség szabadságvesztés kiszabását kéri az étterem és bár vezetőjére.
tovább 02018. január 12.
Hárman megsérültek a 87-es főúton, amikor egy egyenes szakaszon előző BMW nem tudott visszatérni a sávjába és ütközött egy Szombathely felé tartó Mercedes-szel.
tovább 02018. január 12.
Késsel követelt cigarettát iskolatársuktól két diák Kőszegen egy általános iskolában, javítóintézetbe kerülhetnek. Milliókat csalt ki ismerőseitől egy nő, felfüggesztett börtön és polgári peres eljárás vár rá.
tovább 02017. december 20.
Szombathely felől Kőszeg felé tartott szerdán délután egy Opel, amikor Kőszeg közelében eddig tisztázatlan okból áttért a szembejövő sávba, ahol először érintőlegesen ütközött egy autóval, majd a mögötte érkező kisteherautónak csapódott frontálisan.
tovább 02017. december 06.
A lángra kapó épületből két ember sikeresen kimenekült. Nem sérültek meg a tűzben.
tovább 02017. október 07.
Több olyan baleset is történt Vas megyében pénteken este, amit ittas sofőrök okoztak.
tovább 02017. október 06.
A Bozsok felől érkező Mitsubishi egy balra ívelő kanyarban a jobb padkára futott, majd a sofőr korrigálni próbált, de áttért a szemközti sávba és félfrontálisan ütközött a Lukácsháza felől érkező Opel személyautóval, Kőszegszerdahely közelében.
tovább 02017. október 05.
A februári erdőtűzkor nyújtott munkájukért eszközzel jutalmazták a Kőszeg Hegyaljai önkéntes tűzoltó egyesületeket. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. hat önkéntes tűzoltó egyesületnek adott át szabadtéri, vegetációs tüzek oltásához segítséget nyújtó eszközöket.
tovább 02017. szeptember 26.
Kamiont előzött egy Kőszeg felé tartó Fiat vezetője az Abért-tó mellett a 87-es főúton, amikor az előzött kamion elkezdett balra kanyarodni. A személyautó vezetője a fékbe taposott, az autó buszmegállóba rohant.
tovább 02017. szeptember 24.
Lábsérülést szenvedett egy várandós nő szombaton Kőszegen, amikor nyitott autóajtónak ütközött egy ismeretlen rendszámú személygépkocsi, ami ezután lassítás nélkül elhajtott a helyszínről.
tovább 1