2018. április 05.
A sofőr felvett valamit az anyósülés mellől, de mire visszanézett az útra már nem tudta elkerülni az ütközést a szabályosan közlekedő kerékpárossal, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. A nyomozás befejeződött, vádat emelhetnek a sofőr ellen.
tovább 02018. március 18.
Az éjszakai havazás miatt több kisebb baleset történt Vas megyében, jellemzően pályaelhagyás és koccanás. A kőszegszerdahelyi baleset mellett az aktuális Vas megyei útinformációkat is közöljük.
tovább 02018. március 11.
A belváros felé tartó Ford vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, letért az útról és felborult. Egy ember súlyosan megsérült.
tovább 02018. március 06.
Kedden hajnalban ónos eső esett Szombathelyen és környékén, majd reggel havazás kezdődött. A forgalom emiatt jelentősen lelassult, több autó el sem tudott indulni a parkolókból a jégpáncél miatt. Vas megyében több kisebb baleset is történt, jellemzően pályaelhagyás, ráfutás, kisodródás.
tovább 02018. február 20.
Ketten megsérültek kedden délelőtt, amikor frontálisan ütközött egy Suzuki és egy Renault Kőszeg és Horvátzsidány között.
tovább 02018. február 16.
Elhagyta az élettársa, ezért a férfi bosszúból egy majdnem teljesen meztelen képet tett közzé a nőről az interneten „Svájcba kurvákat keresnek” szöveggel.
tovább 02018. február 13.
A szombathelyi és a kőszegi tűzoltók is oltottak a hétvégén.
tovább 02018. február 13.
Két lakás teljesen kiégett Szombathelyen és Kőszegen és az eddigi információink szerint mindkettőt felgyújtották.
tovább 02018. február 07.
Eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt és teljesen kiégett egy harmadik emeleti társasházi lakás Kőszegen, az Űrhajósok utcájában. Az esetet a rendőrség is vizsgálja.
tovább 02018. január 27.
Vita alakult ki a budapesti Ifjúság útján egy közlekedési szituáció miatt és a felek nem jutottak dűlőre. Az egyik fél gáz-riasztófegyverrel zárta rövidre a vitát, ami miatt vitapartnere kórházba került, a kőszegi férfit pedig előállították.
tovább 0