2020. november 18.
Kegyeletsértés vétségében találták bűnösnek a férfit, ezért őt 200.000 Ft pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Az ügyben korábban a Salgótarjáni Járásbíróság bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, azonban ügyészi fellebbezés nyomán a Balassagyarmati Törvényszék a korábbi döntést hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította a járásbíróságot.
tovább 02020. november 14.
Az autó vezetője az ország másik feléből, a Tiszántúlról indult és úgy tervezte, hogy még a kijárási korlátozás előtt Szombathelyre ér.
tovább 02020. november 10.
A Facebook egyik csoportjában jelent meg, hogy az Alpok-Alján meglehetősen ritka állatot, mosómedvét gázolt el valamilyen jármű Szombathely határában és lapunk cikkével igazolták, hogy a közelmúltban a városban is láttak mosómedvét. Az elütött állat azonban egy borz volt.
tovább 02020. november 10.
Mindkét jármű a felezővonal közelében, ellentétes irányban haladt, amikor érintőlegesen ütköztek.
tovább 02020. november 10.
Öt szervezet részvételével november 9-én tartották meg a rendkívüli téli időjárás idején szükséges védekezésre való felkészülési gyakorlatot Mogyoródon, a Hungaroring Vezetéstechnikai Centrum tanpályáján.
tovább 02020. november 07.
Olvasónk Szombathelyen örökítette meg a klasszikus módszert, amivel meg lehet spórolni egy lámpaváltásnyi időt, de ezzel egy időben fel is idegesíti az érintett sofőröket a mutatvány.
tovább 02020. november 01.
Teljes terjedelmében lángoló gépkocsihoz riasztották a sárvári tűzoltókat szombaton este. A Mercedest már nem lehetett megmenteni.
tovább 02020. október 30.
A 84-es főúton haladt Sárvár felől Sopron irányába egy Alfa Romeo, amikor balról, Rábasömjén felől egy Dacia kanyarodott a főútra.
tovább 02020. október 30.
Polgár András egy előtte történt kisebb balesetnél állt meg, hogy megkérdezze, szükség van-e segítségre. Néhány perc múlva pedig már újraélesztést végzett két autóstársa segítségével. Egy 46 éves férfi életéért küzdöttek, aki a volán mögött lett rosszul.
tovább 02020. október 27.
A 26 éves férfi először tüzifát lopott volna a nagymamájától, de miután lebukott már pénzt követelt az asszonytól.
tovább 0