2017. július 12.
A gyerekek nagy örömére idén is megrendezték a szombathelyi napközis tábort július első hetében a Bonaventura tábor és a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szervezésében.
tovább 02017. július 11.
Negyedik alkalommal rendezik meg a cáki és velemi tűzoltók közösen az ifjúsági tűzoltó táborukat napközis jelleggel. A tábort július 31. és augusztus 4. között tartják, központja ezúttal a velemi tűzoltószertárban lesz. Elsősorban 7 és 14 év közötti gyermekeket várnak, de lehetőséget biztosítanak a fiatalabb gyerekek részvételére is.
tovább 02017. július 11.
A Burgenlandi Tűzoltó Szövetség július 6-8. között szervezte meg Stegersbachban azt az ifjúsági tűzoltó tábort és versenyt, amelyre a Kőszegszerdahelyi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület is meghívást kapott.
tovább 02017. július 01.
A Csepreg felől Acsád irányába tartó Renault személyautó egy balra ívelő kanyar után padkára futott. A sofőr innen még vissza tudta kormányozni az autóját, ami sodródni kezdett, majd árokfalnak ütközött. Az autó ezután a tetejére borulva állt meg.
tovább 02017. június 27.
A Kozma utcai börtön elítéltjei – folytatva tavalyi akciójukat – ismét a REX kutyaotthon segítségére siettek. Ez alkalommal az állatok ketreceit takarították és festették ki, illetve az általuk készített képzőművészeti alkotásokat ajánlották fel jótékonysági árverésre.
tovább 02017. június 25.
Első alkalommal szerveztek érettségi vizsgát a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
tovább 02017. június 20.
Gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat a szombathelyi Losonc utcába, ahol egy cipőgyártó üzem és lakóépületek között lehet erős gázszagot érezni. A helyszínre érkezett a Katasztrófavédelmi Mobil Labor (KML) is és a műszeres mérések igazolták a gázszivárgást.
tovább 02017. június 16.
Szombathely irányából Ják felé tartott egy Mitsubishi terepjáró, amikor az egyik kanyarban megcsúszott, az árok falának csapódott, majd felborulva az úttesten állt meg.
tovább 02017. június 10.
Könnyebben megsérült a sofőrje annak a Ford kisáruszállítónak, ami a 86-os főúton Szombathely határában előbb padkára futott, majd a visszakormányzás után felborult.
tovább 02017. június 09.
Lehajtott az útról és felborul egy Volkswagen Egyházashetye közelében, a balesetben senki sem sérült meg.
tovább 0